Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A német kormány kárpótlásban részesíti a nácik uralma idején üldözött algériai zsidókat

2018. február 6. 13:51 MTI

Azok az algériai zsidók fognak egyszeri, háromezer-kétszáz dolláros (mintegy két és fél millió forintos) jóvátételt kapni, akik 1940 júliusa és 1942 novembere között, a német megszállás idején az észak-afrikai országban éltek - jelentette az izraeli média hétfőn.

<

A becslések szerint jelenleg huszonötezren élnek Algériából elszármazott zsidók szerte a világban, közülük háromezer-kilencszázan Izraelben, mintegy húszezren pedig Franciaországban.

A negyvenes évek elején a francia kollaboráns Vichy-kormány irányította Algériát, amely megfosztotta francia állampolgárságától az akkor ott élő mintegy százhúszezer zsidót. Emellett az anyaországinál szigorúbb antiszemita törvénykezést vezettek be ellenük, a Jad Vasem holokausztintézet honlapja szerint elvették tőlük a vagyonukat, "árjásították" ingatlanaikat, korlátozták iskoláztatásukat, és egy koncentrációs tábort is létrehoztak az algériai zsidó katonáknak.

Tavaly augusztusban kezdődtek a tárgyalások holokauszttúlélőként való elismerésükről a zsidó érdekvédelmi Claims Conference nevű szervezet és a német kormány között, s a sikeres egyezkedés nyomán az érintettek már bejelenthetik kárpótlási igényüket a szervezet párizsi irodájában, illetve Izraelből levélben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A német kormány kárpótlásban részesíti a nácik uralma idején üldözött algériai zsidókat

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra