Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A német kormány elismerte: népirtást követtek el afrikai gyarmataikon

2015. július 13. 10:13 MTI

A német kormány elismeri, hogy német csapatok népirtást követtek el a 20. század elején az egykori délnyugat-afrikai gyarmaton, a jelenlegi Namíbia területén - közölte pénteken Berlinben a külügyminisztérium szóvivője.

<

Martin Schäfer a kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre válaszolva beszámolt azokról a tárgyalásokról, amelyeket Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter kezdeményezésére nagyjából egy éve folytatnak a namíbiai kormánnyal az 1904 és 1908 között az úgynevezett Német Délnyugat-Afrika területén történt vérengzések ügyében.

Elmondta, hogy a német diplomácia számára az egyeztetések alapja az a parlamenti határozati javaslat, amelyet 2012-ben Frank-Walter Steinmeier pártja, az akkor ellenzékben levő szociáldemokraták (SPD) terjesztettek elő. Az akkori konzervatív-liberális kormánytöbbség által leszavazott javaslatban az állt, hogy a herero, a nama és más helyi törzsek elleni vérengzések háborús bűncselekménynek, közelebbről népirtásnak minősülnek.

A tárgyalások célja, hogy Németország és Namíbia közös álláspontra jusson a történtek megítéléséről és azok jelenleg is hatást kifejtő következményeinek felszámolásáról közös projektek révén. A tervek szerint a berlini és a windhoeki kormány minderről közös nyilatkozatot ad majd ki - mondta a szóvivő.

Arra az újságírói kérdésre, hogy a népirtásra vonatkozó megállapítás csak az SPD-s vezetésű külügyminisztérium által képviselt nézetnek tekinthető, vagy pedig az Angela Merkel vezette konzervatívok - a CDU/CSU pártszövetség - és a szociáldemokraták nagykoalíciós kormányának hivatalos álláspontjának, Martin Schäfer azt mondta, hogy a német kormány megítélése szerint a német csapatok népirtást követtek el a jelenlegi Namíbia területén a huszadik század elején.

A berlini vezetés részéről eddig ez a leginkább egyértelmű állásfoglalás a több tízezer ember halálával végződött vérengzések ügyében. Az azonban egyelőre nem ismert, hogy mi áll majd a közös nyilatkozatban, és milyen kötelezettségek vagy kötelezettségvállalások fakadhatnak a népirtás elismeréséből.

A napokban a törvényhozás alsóháza (Bundestag) elnöke, a CDU-s Norbert Lammert is népirtásnak nevezte a jelenlegi Namíbia területét gyarmatosító németeknek a helyi lakosság ellen elkövetett tömeggyilkosságait. Lammert a Die Zeit című hetilapban közölt írásában úgy fogalmazott, hogy a herero lázadás leverése "a nemzetközi jog ma érvényes elvei alapján népirtásnak minősül". Az 1904 és 1908 közötti felkelések elfojtását a nagyjából 100 ezer fős herero törzsből alig 10 ezren élték túl, és a Német Császárság csapatai csaknem teljesen kiirtották a nama törzset és több más kisebb népcsoportot is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A német kormány elismerte: népirtást követtek el afrikai gyarmataikon

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra