Múlt-kor.hu

A mókusok voltak Amerika legnépszerűbb háziállatai az 1700-as években

A mókusok voltak Amerika legnépszerűbb háziállatai az 1700-as években

2020. május 21. 16:01 Múlt-kor

A 18-19. századi Amerikában meglepően sokan tartottak otthonaikban háziállatként mókusokat, amelyeket vagy saját kezűleg szerezték be az erdőben vagy a kisállatkereskedésben vásároltak meg. Ezekben az évtizedekben egyáltalán nem volt ritka, hogy a tehetősebb polgárok gyermekeikről készült festményein helyet kapott az aranyláncon tartott rágcsáló, amelyet valójában sohasem tudtak háziasítani.

1722-ben egy Mungo névre keresztelt, háziállatként tartott mókus eltávozott e világból. A tragédia úgy következett be, hogy a kis rágcsáló megtalálta a kiutat a gazda házából, ám sorsát nem kerülhette el: egy házőrző kutya fogai között végezte. A gyászoló tulajdonos barátja, Benjamin Franklin egy ódával tette halhatatlanná a kis kedvenc nevét.

Elhalálozott mókusok meggyászolása egyáltalán nem volt ritka a 18-19. századi Amerikában, ahol a kis emlős meglepően sok otthon nélkülözhetetlen hozzátartozóinak számított – legfőképp a gyermekek szemszögéből nézve. Az Újvilág brit gyarmatain számos vadállatot igyekeztek megszelídíteni és háziállatként tartani, ám a mókusok messze a legnépszerűbbek voltak közöttük, velük volt ugyanis a legkevesebb vesződség.

A mókustartás aranykora az 1700-as évekre tehető. Számos vásáron és piacon be lehetett szerezni a legfrissebb hóbortnak számító állatkát, amelyet főként a tehetősebb városi családok tagjai ajándékoztak az ifjabbaknak, akik büszkén mutogatták vendégeiknek az aranyláncon tartott mókusaikat. Arra is volt példa, hogy még a gyermeki portréra is felkerült az állat.

A legtöbb házi rágcsáló az Egyesült Államok keleti felén őshonos kelet szürkemókusok, a vörös mókusok (más elnevezései szerint: közönséges erdei mókus vagy európai mókus), illetve a repülő mókusok közül került ki.

A bolyhos testű, igen nyugodt viselkedésű állatok valósággal elbűvölték a korabeli Amerikát. A 19. századra már bőséges irodalma volt a mókusgondozás témakörének. Jane Loudon Háziállatok: szokásaik és kezelése című 1851-es könyvében többet ír a mókusokról, mint például a nyulakról, mi több, egy egész fejezetet szentelt a „gyönyörű kis teremtmények kecses mozgásának”.

Mint lejegyezte, a mókusok többek között arra is betaníthatók, hogy egyik kezünkről a másikra ugorjanak – természetesen egy elrejtett mogyoró segítségével, de – mint írta – az okos állatkák hamar megjegyzik a saját nevüket, és felismerik azt a személyt is, aki eteti őket. Loudon nem hallgatja el ugyanakkor kevéssé akceptálható tevékenységeiket sem, mint például a szobában történő állandó körbe-körbe ugrálást vagy a gyűjtögetést.

„Egy lejegyzett eset szerint egy mókus nem kevesebb, mint 17 cukordarabkát csent el és rejtett el az egyik függönykarnisban, ahol további mogyoró és kekszdarabkákat is felhalmozott” – írta. Azt tanácsolta: ha a mókus éppen nincs kiengedve a szobában, gondoskodjunk róla, hogy ónketrecében legyen egy futókerék is, ami mozgásigényét ki tudja elégíteni.

A Leisure Hour Monthly 1859-ben azt tanácsolta, hogy ha magunknak akarunk szerezni mókust azt erdőben, akkor fügével és datolyával felszerelkezve induljunk útnak, és amennyiben lehetséges, a mókusodúknál próbálkozzunk egy háló segítségével. A név nélküli szerző, aki egy Dick és Peter nevű mókus boldog gazdája volt, az írás szerint a hálószobájában szabadon tartotta a kedvenceket, amelyek már bőséges mennyiséget táraztak be maguknak mogyoróból.

Bár valóban sokan szerezték be saját maguk számára a mókusokat a vadonban, a 19. században már számos kiállat-kereskedésben is lehetett kapni a kis bolyhosokat. Egyes becslések szerint igen jövedelmező üzletág fejlődött ki a mókuseladásokból, mai árfolyamra átszámítva 70 milliárd dolláros üzletről beszélhetünk. Katherine Grier amerikai történész szerint azonban a mókusüzlet és a -kereskedelem komolyan veszélyeztette a faj jövőjét a vadvilágban.

Idővel rádöbbentek, hogy a mókusokat nem lehet háziasítani (legalábbis ilyen rövid idő alatt), és egy vadon született vadállat mindörökre vadállat marad. A huszadik század elejére az egykoron szeretett és babusgatott rágcsálókra egyre inkább kártevőként kezdtek tekinteni, 1918 áprilisában Kaliforniában például hatalmas mezőgazdasági károkat okoztak a földimókusokat, így az állam kormányzata a korabeli németellenes propagandát is megszégyenítő erőfeszítésekkel mozgósította az iskoláskorú gyermekeket.

Az 1920 és 1970 közötti években a legtöbb amerikai állam törvénybe iktatta a vadonélő állatok védelméről és az egzotikus háziállatok tartásáról szóló rendelkezéseket, amelyek már tiltották a mókusok otthoni tartását. Manapság a szakértők mindenkit óva intenek attól, hogy otthonában tartsa a mókusokat, a kis állatok ugyanis nem éppen ideális házikedvencek, hiszen igen egyedi az étrendjük, nagy a helyigényük és éles a karmuk. Természetesen ez nem mindenkit riaszt el, és sajnos ma is tudunk néhány fogságban, házikedvencként tartott mókusról.

A mókusok voltak Amerika legnépszerűbb háziállatai az 1700-as években

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2020. tavasz: Halálos tudomány

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra