A „megszállt” apáca ördögi üzenetétől a föld alatt szülő nőig – 2017 tíz legfontosabb híre a Múlt-koron
2017. december 22. 08:48
Miért harcolnak a középkori lovagok állandóan csigákkal?
A középkori szövegekben, különösképpen a 13-14. századi kódexekben (az iniciálék részeként vagy csupán az üres helyeket kitöltéseként) gyakran láthatjuk azt az ismétlődő jelenetet, amikor a fényes páncélú bátor lovag a veszéllyel mit sem törődve ront neki egy csigának. A középkori kéziratok egyik legnagyobb rejtélye ma sem tisztázott teljesen. Az 1290-es évektől kezdve a kódexekben egyre többször megtalálható vérszomjas csigák sokszor ember nagyságúra vannak festve, máskor azonban a lovag egyszerűen eltaposhatná a lábával. Egy azonban általában közös az ábrákban: a lovag halálra vált arccal néz szembe a halállal.
A nyálkás és a száraz bőrű csatája számos európai nép kódexében fellelhető. Pontosan nem tudjuk, hogy mi volt a céljuk az alkotóknak, Lilian Randall német származású amerikai történész (az 1960-as években, amikor először és talán utoljára foglalkoztatta komolyan a tudós társadalmat a lovag-csiga harc) szerint a longobárdokat (illetve leszármazottaikat, valamint a lombardiaiakat) jelenítették meg ily módon, ugyanis az 1290-es években egyre többen váltak zálogkölcsönzővé és uzsoraszedővé. Emellett elterjedt róluk, hogy fittyet hánynak a lovagi szabályokra és hazaárulókként viselkednek.
Egyes kutatók úgy vélik, a vitéz csigák a társadalmi igazságtalanságokat és az elnyomást jelképezték, esetleg gúnyt űztek a lovagokból, ám elképzelhető, hogy csupán a középkori humor egyik megnyilvánulásai voltak. Elképzelhető, hogy az egyszerű ember úgy gondolhatta, a „páncélozott állat” ugyanolyan együgyű mint a vasba öltözött lovag. Lisa Spangenberg brit középkorász szerint a lovag páncélos csigával való küzdelme a lassan elmúló időre, vagyis az elkerülhetetlen halálra emlékeztethetett.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
