Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A levéltárnak ajándékozott kordokumentumokból nyílik kiállítás Szolnokon

2020. március 19. 11:15 MTI

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei levéltárnak ajándékozott fényképek, iratok tekinthetők meg péntek délutántól a szolnoki Arabica Kávézóban. A tárlat a koronavírus-járvány miatt a levéltár honlapjára is felkerül, így azt az interneten is bárki megtekintheti - közölte a megyei levéltár igazgatója szerdán az MTI-vel.

<

Csönge Attila elmondta: a kiállított képek, iratok mindegyikét magánszemélyek adományozták. Hozzátette: az elmúlt években egyre népszerűbbé váló magánirat-ajándékozásnak köszönhetően számtalan dokumentummal gazdagodott már a levéltár folyamatosan bővülő gyűjteménye.

A péntek délutántól megtekinthető kiállítás egyik érdekessége például egy 1941-es világtérkép, amely a második világháború akkori aktuális állása szerint mutatja többek között Magyarország, az akkori Német Birodalom határát, vagy például, hogy a japánok meddig szállták meg Mandzsúriát.

A levéltárnak ajándékozták Tabák Lajosnak, a hazai szociofotográfia megteremtőjének komplett irathagyatékát, több száz fényképpel együtt, amelyekből látható lesz a kiállításon is.

A tárlaton egy szocialista brigádnaplóból is megtekinthető lesz egy részlet, amely akkor a mai közösségi oldalak szerepét töltötte be: az élet "kedves pillanatait" - társadalmi összejöveteleket, gyermekszületéseket - örökítették meg fotókon, rajzokon, írásban vagy újságokból vágtak ki részleteket.

Társadalomtörténeti szempontból ez egy nagyon jól használható forrásanyag - jegyezte meg a levéltár igazgatója. Csönge Attila elmondta: nemcsak a személyes, hanem a társadalmi egyesületek iratai is érdekesek lehetnek.

A kiállításon a Szolnokért Egyesület korábbi irataiból is állítanak ki. Ez az egyesület kezdeményezte Szolnokon az új országzászló felállítását, ez a Trianon-évforduló miatt is aktuális - tette hozzá.

Látható lesz fotó Erdei Ferenc, korábbi belügyminiszterről is, amint beszédet mondott 1945 nyarán Szolnok főterén. A képen azóta lebontott épületek is láthatók, illetve érdekesség, hogy Erdei Ferenc, Horthy István kormányzóhelyettes szobortalapzatán áll a képen - mondta.

A szobrot már 1945. május 1-jén ledöntötték a munkások, de a talapzat akkor még ott áll, rajta a felirattal, hogy ez a hősi halált halt pilóta szobra. Sem a szoborról, sem a talapzatáról nincs a levéltárnak más fotója ezen kívül - jegyezte meg Csönge Attila.

A kiállításon civil rendezvényekről szóló, véradásokat hirdető, mozifilmeket beharangozó plakátok, valamint politikai pártok poszterei is láthatók lesznek. A megyei levéltár igazgatója hangsúlyozta: nem csak eredeti képeket fogad a levéltár, hanem az eredetiről készült digitális másolatokat is.

A tárlaton ilyen lesz például a szolnoki Tiszavirág híd építéséről készült fotó, amelyet digitális formában kapott a levéltár. Csönge Attila kiemelte: a kiállítással a helyi kisvállalkozások iránti szolidaritás fontosságára is szeretnék felhívni a figyelmet.

A nagyobb posztereket egy helyi reklámstúdió nyomtatta ki, a kisebb fényképeket egy helyi fényképész hívta elő, a tárlat egy helyi kávézó falára kerül, hogy majd a járvány után újra nagyobb számban betérő vendégeknek is élményt nyújtson.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A levéltárnak ajándékozott kordokumentumokból nyílik kiállítás Szolnokon

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra