A középkori élet hét legnagyobb és legkülönösebb veszélye
2020. augusztus 22. 08:22 Múlt-kor
A fekete halál
Számos betegség leselkedett a középkor emberére a szifilisztől kezdve a tífuszig bezárólag, de a legpusztítóbb a fekete halál volt.
Az 541-542-es bizánci pestisjárvány során a fővárosban naponta tízezer lélek távozott a földi világból, mégsem ez számít a valaha volt leghalálosabb ragálynak.
A leghíresebb pestisjárvány – amelyet Isten büntetésének, a zsidók összeesküvésének vagy a bolygók szerencsétlen együttállásának is tulajdonítottak – a 14. században csapott le a világra, az óvatos becslések szerint is mintegy 100-150 millió halálos áldozattal járt.
A valószínűleg Kínában kialakuló járvány Európába 1347-re jutott el Közép-Ázsiából a Selyemúton keresztül, majd itáliai hajósok is segítettek az elterjesztésében.
A genovaiak Krím-félszigeten található Kaffa erődjének ostrománál a tatárok biológiai fegyverként vetették be a pestist. Megfertőződött katonáik tetemét katapultok segítségével juttatták be a várba.
Az itáliaiak végül hajóikon vitték be a baktériumot Dél-Európába, ahonnan észak felé − egyes feljegyzések szerint − napi négy kilométeres sebességgel terjedt.
„Sokan a házukban haltak meg, és csak abból lehetett tudni, hogy már nem élnek, mert a szomszédaik érezték oszló tetemük szagát. Holttestek hevertek minden sarkon” – írta Giovanno Boccaccio Firenzéből.
A „fekete halál” kifejezés onnan ered, hogy a bubópestis során az oxigénhiány miatt a bőr sötétkék színt kapott. A beteg 2-7 napon belül elhunyt, ám aki túlélte a fertőzést, annak szervezete élete végéig védettséget kapott.
Habár egyszerre maximum 8 hónapig tartott egy adott vidéken a pestis, 1346 és 1671 között nem volt olyan év Európában, amikor valahol ne lett volna járvány.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
