A középkori Angliában sem gondolták úgy, hogy jó dolog megöregedni
2020. szeptember 14. 16:54 Múlt-kor
Nemek, testnedvek és öregedés
A témába vág a Readingi Egyetem professzora, Roberta Gilchrist Középkori élet: régészet és az élet útja című műve, amely a kor egy későbbi szakaszát (1050-1540) tekintve hasonló következtetésre jutott, mint Dr. Porck, azonban figyelmet szentelt a férfiak és nők öregedésével kapcsolatos nézeteknek is:
„A testnedv-egyensúly kulcsfontosságú változója a hő volt, amelyet a nemi különbségek felelősének tekintettek: a férfiakat melegnek és száraznak tartották, ellentétben a nőkkel, akik hidegek és nedvesek voltak. Az összetétel változott az idő előrehaladtával – a férfiak hidegebbé és nedvesebbé váltak az öregedéssel, míg a nők szárazabbá.”
„A férfiak lényegi hője miatt az elmélet szerint a hímnemű magzatok gyorsabban növekedtek, és úgy gondolták, ezáltal képesek a férfiak tápanyagokat fordítani a felnőttkori arc- és testszőrzet növekedésébe is. Ezzel szemben a nők hidegsége hosszabb életet biztosított számukra.”
„A női testtípusról úgy tartották, a hő hiányát tükrözi: a nők túl hűvösek voltak az ondó előállításához, ez pedig puha, gyenge testet és alacsonyabb fokú intellektust eredményezett: vizes természetük szeszélyes természetükben is leképeződött, ellentétet képezve a morálisan állhatatos férfival. A női testet hideg, nedves tulajdonságai e nézetrendszer szerint hajlamossá tették az oszlásra és a rothadásra, ami rossz szagokhoz vezetett az életben, a halált követően pedig gyorsabb lebomláshoz” – írta Gilchrist.
A középkorban tehát nem csupán negatív – az eredeti nemi jellemzőket kicsorbító – folyamatként tekintettek az öregedésre, de másként kezelték azt a férfiak és nők körében. A megöregedés korántsem volt ritka dolog – maga Hitvalló Eduárd király is a hatvanas éveiben járt 1066-os halálakor, Malmesbury híres repülő szerzetese, Eilmer pedig egy súlyos sérülést követően is sokáig élt: miután házi készítésű szárnyaival leugrott egy torony tetejéről, és összetörte alsó végtagjait, évtizedekig élt tovább mozgáskorlátozottan.
Az efféle légi baleseteket el nem szenvedők sem várták azonban különösebb izgalommal az öregkort, és nem is tartották kellemes folyamatnak.
Romló látás, romló kedv
Dr. Porck rámutat, számos korabeli levél is fennmaradt, amelyek írói az öregedés különböző tüneteire panaszkodnak. Az írni-olvasni tudóknak hamar feltűnt, hogy a kisebb betűméretű szövegeket már nem képesek elolvasni, a középkori írásban bevett összevonásokra és rövidítésekre ez különösen igaz volt.
A korabeli költészet kiemelte nem csupán az öregedés fizikai fájdalmait és mindennapi nehézségeit, de a barátok és ismerősök egyre gyakoribb halála által hagyott érzelmi űrt is.
A bibliamagyarázatokban (homíliákban) pedig szintén jobbára negatív értelmezésekkel lehet találkozni: az angol papok nem próbálták szavaikkal jobb kedvre deríteni az öregedőket, sokkal inkább a földi lét értelmetlenségére világítottak rá az öregedés elkerülhetetlenségével, vagy – egyes esetekben – a pokol kínjainak előrevetítéseként magyarázták. Porck szerint nem véletlen az sem, hogy a mennyországot olyan helyként festették le, ahol az ember kortalan.
„Az idősek bölcsessége és jámborsága iránti egysíkú tisztelet helyett az angolszászok öregedéshez való viszonya aggodalmat, vagy akár félelmet is tükröz. E tekintetben nem különböztek oly mértékben más korok embereitől, mint ahogyan azt eddig sokan állították.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
