A középkor titkos fegyvere: a sajt
2020. október 4. 08:38 Múlt-kor
A sajtok királyai
Az érlelt sajtok elképesztő népszerűségre tettek szert a középkorban. Bartolomeo Sacchi, a neves humanista és gasztronómus az 1400-as évek derekán erről így írt: „Két sajtféle vetekszik az elsőbbségért. A marzolino („márciusi”), ahogy Toszkánában nevezik, melyet márciusban készítenek, és az Alpok lábainál készülő parmezán, melyet gyakran (a május hónap olasz nevéből eredően) maggengónak is neveznek.”
A francia történész, Léo Moulin szerint legalább húszféle sajt eredete a középkorra vezethető vissza. Ezek közé tartozik a montasio (amely ugyan az 1200-as években született a Moggio Udine apátságban, Friuli tartományban, azonban a név először egy 1775-ös árcédulán volt olvasható), valamint a mozzarella is, amelyet már az i. e. V–VI. században is ismertek Dél-Itáliában. Középkori neve onnan ered, hogy a tejmasszából fonatokat készítettek, abból darabokat vágtak le (mozzare: vágni olaszul). Egy XII. századi Capuában talált feljegyzés szerint pedig a helyi San Lorenzo kolostor szerzetesei minden zarándoknak adtak belőle.
Akár a pénz
A középkorban a sajt azonban nem csak a kolostorok és falvak fontos élelmiszertartaléka volt, a tejtermékeket ugyanis fizetőeszközként is használni kezdték. A földművesek gyakran sajttal fizettek a kolostoroknak és a földesuraknak a földhasználat jogáért. Egy 1380-ból származó okirat szerint például a Bergamo mellett található Val Taleggio földműveseinek „ducentum pensa casei boni pulchri ac bene axaxonati”, azaz kétszáz peso (kb. 7 kilogrammnak megfelelő antik mértékegység) „jól érlelt és szép” sajtot kellett a milánói hercegnek beszolgáltatniuk.
Feltehetőleg kereskedelmi értékének köszönhető, hogy az 1400-as évekre az előkelőbb társadalmi osztályok előítéletei is megszűntek a sajttal szemben. Elég csak Pantaleone de Confienza híres Summa Lacticiniorum című, 1447-ben született tejtermékekről szóló értekezésére utalni: a Savoya család szolgálatában álló orvos Piemont, Valle d’Aosta, Emilia-Romagna, Toszkána, Franciaország, Anglia, Németország és Flandria sajtjait méltatta, amelyeket a szegények „étkezések előtt, alatt és után is” fogyasztottak, de a „királyok, hercegek, bárónők, nemesek és kereskedők” asztalán is gyakran helyet kaptak.
Az ókor óta létező sajtok köre tehát jelentősen bővült a középkor évszázadai alatt. Bár eleinte a szegények és a szerzetesek eledelének számított, a késő középkorban már minden társadalmi osztály asztalára felkerült. Akkoriban terjedt el az az orvosok által támogatott, máig élő szokás is, miszerint étkezések után tanácsos sajtot fogyasztani.
Tudta-e, hogy...?
1. A sajtkészítők védőszentje, Szent Luciusz (XIII. sz.) azért vesztette életét, mert adott a szegényeknek a földesúr tejéből készült sajtból.
2. Julius Caesar is megemlíti egyik művében a sajtot: a De bello gallico című művében az északi (germán és gall) népekről így ír: „táplálkozásuk legnagyobb részét a tej, a sajt és a hús teszi ki.”
3. Egy 1254. április 25-én kelt okiratban egy özvegyasszony a házának az apácák részére történő eladása utáni életjáradékát 50 genovai lírában és meghatározott mennyiségű havi parmezánsajtadagban határozta meg.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
