A Közel-Kelet száműzött „Jackie Kennedyje”: Farah Pahlavi, Irán utolsó császárnéja
2019. június 6. 16:12 Múlt-kor
Egy korszak vége
Habár az olajkitermelésnek köszönhetően Irán növekedési mutatói jók voltak, az 1970-es években az ország még mindig a hidegháború frontvonalában volt. A hatalmas kőolajkincs miatt mind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államok igyekezett minél több befolyást kifejteni Iránra.
A sah egyértelműen az Egyesült Államokat választotta partnerének a térségben, főleg miután 1953-ban a CIA segítségével távolította el a Szovjetunió felé kacsintgató Moszaddeg miniszterelnököt.
Az iráni társadalom egyes elemei azonban rendkívül dühösek voltak amiatt, hogy szerintük a sah elfordult a hagyományos értékektől – a középkori hódítással meghonosított iszlám hagyományokkal szemben Pahlavi az ókorra, főként a Kr. e. 550-től Kr. e. 330-ig fennállt Óperzsa Birodalomra helyezte az emlékezetpolitikai hangsúlyt.
A meglévő hagyományokhoz ragaszkodó emberek azonban visszautasították a nyugatiasodást, és elfordultak a sah értékeit képviselő elittől.
A leghangosabb szónok mind közül Ruhollah Khomeini volt, akit népszerűsége miatt a sah rendszere 1964-es letartóztatása után csupán száműzni mert, külföldről azonban folytatta az elégedetlenség szítását Iránban.
A sah módszerei kapóra jöttek Khomeininek: bármennyire is szerette volna a nyugati demokráciákhoz hasonlóvá tenni országát, Pahlavi továbbra is élet-halál ura volt, titkosrendőrsége pedig nem válogatott az eszközökben, ha az ellenvélemények elfojtásáról volt szó.
A feszültség 1978. szeptember 8-án, a „fekete pénteken” érkezett csúcspontjára, amikor a sah katonái a tüntetők tömegébe lőttek, több mint 80 halálos áldozatot követelve. A tüntetések hamar zavargásokká fajultak, az irányítás pedig egyre jobban csúszott ki az uralkodó kezéből. Decemberben már a hadsereg elemei is kezdtek a sah ellen fordulni, így Pahlavi és családja elhagyta az országot.
Mohammad Reza Pahlavinak és családjának eleinte II. Hasszán marokkói uralkodó nyújtott menedéket, azonban az iráni forradalmárok folyamatosan követelték kiadatásukat, így az uralkodói család sokáig mozgásban volt.
Az igencsak beteg, limfómában sah feleségével és gyermekeivel megfordult a Bahamákon, Mexikóban, rövid időre az Egyesült Államokban (ahol Jimmy Carter elnök igyekezett köztük és a forradalmi kormány között egyensúlyozni), majd Panamába készültek távozni, ahol azonban egyre inkább úgy tűnt, hogy a kormányzat eleget kíván tenni a kiadatási kérelemnek.
Végül Anvar Szadat egyiptomi elnök elfogadta kérésüket, és beengedte országába a családot, mivel Farah jó viszonyt ápolt feleségével, Dzsehánnal. A súlyos beteg sah 1980-ban itt hunyt el (mivel a trónörökös ekkor még nem lépett 21. életévébe, Farah ekkor mintegy három hónapra névleg átvette a hatalmat, ennek azonban a pillanatnyi helyzetben nem volt valódi jelentősége).
Miután Szadatot 1981-ben iszlám szélsőségesek meggyilkolták, Farah császárné úgy döntött, gyermekeivel elhagyja Egyiptomot.
Ekkor már Ronald Reagan volt az Egyesült Államok elnöke, aki biztosította arról, hogy szívesen fogadnák őt és gyermekeit. A császárné és gyermekei előbb a Massachusetts állambeli Williamstonban, majd a connecticuti Greenwichben telepedtek le.
Farah napjainkban a fővárosban, Washingtonban lakik, ám igen sok időt tölt Párizsban is, valamint évente ellátogat férje sírjához a kairói Al-Rifái mecsetben. Iránba egyszer sem tért vissza, az iszlám köztársaság valószínűleg napjainkban is bíróság elé állítaná, ha így tenne.
Emléke az iráni nép körében felemás: akik nosztalgiával tekintenek vissza a Pahlavik uralmára, pozitív példaképnek és a szabadság egyik jelképének tekintik őt, a sah rendszerének ellenzői azonban egyfajta modern Marie Antoinette-nek tekintik, aki a szegények rovására költekezett, mindig a legújabb divatot követve, miközben mások éheztek.
A császárné egyetlen ajándékot bizonyosan hagyott országában: dollármilliárdokat érő gyűjteményét megőrizte az iszlám fundamentalista forradalmi rendszer is, és időről időre – a meztelenséget, homoszexualitást, és más „istenkáromló” dolgokat ábrázoló alkotások kivételével – ki is állítják azt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
