Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
A középkori egyháztörténet legbizarrabb epizódja: a hullazsinat

A középkori egyháztörténet legbizarrabb epizódja: a hullazsinat

2022. március 8. 14:23 Múlt-kor

<

Nem túl jó pápának lenni

Bár a középkori emberek gondolkodása jelentősen eltért napjainkéitól, az számukra is világos volt, hogy a hullazsinat finoman szólva is bizarr esemény volt. A szóbeszéd szerint az elítélt pápa tetemét egy halász fogta ki a Teveréből, és ő rejtette el.

A legendák szerint Formózusz földi maradványai számos csodás eseményt és gyógyulást is eredményeztek. Mindez elsősorban azt jelezte, hogy a regnáló pápa hatalma nem állt stabil lábakon.

VII. István pápa uralma gyorsan megrendült, mikor a spoletóiak elhagyták Rómát, hogy az otthon támadt problémáikat rendezzék. Még ugyanabban az évben a rómaiak fellázadtak István ellen, börtönbe vetették, ahol néhány hónappal később megfojtották.

Az új pápa Romanusz lett, aki azzal szerezte meg magának a bíborosi testület támogatását, hogy elítélően nyilatkozott a hullazsinatról. Uralma kezdetén érvénytelenítette elődje valamennyi törvényét, ám később ő is a spoletóiak érdekei szerint alakította politikáját. Mindez ahhoz vezetett, hogy lemondatták a pápai trónról, egyes források szerint megölték, mások szerint szerzetesként fejezte be napjait.

II. Theodórosz pápa viszont szintén elítélte a hullazsinatot, visszaállította Formózusz rendelkezéseit, beleértve természetesen az általa végrehajtott püspöki kinevezéseket. A hányattatott halálú pápa holttestét felkutattatta, majd eltemettette.

Mindez ellenségeket is szerezhetett neki, ugyanis a koronázása után még egy hónap sem telt el, és meghalt. Egyesek szerint méreg végzett vele.

A két római párt vetélkedése ezek után sem hagyott alább, hiszen 897 végén IX. Jánost választották meg pápának, de azok, akik István pápával értettek egyet, a későbbi III. Sergiust emelték fel a pápai trónra.

Kettejük közül végül János győzedelmeskedett, és egy 898-ban összehívott zsinaton újfent érvénytelenítette a hullazsinat döntéseit, visszaállítva Formózusz pápa rendelkezéseinek a hatályát. (Ebben már csak azért is érdekelt lehetett, mert őt is Formózusz pápa szentelte fel.) A riválist és követőit természetesen kiátkozták az egyházból.

III. Sergius 904 és 911 között mégis betöltötte a pápai hivatalt, és megpróbálta visszafordítani az idő kerekét. Először is a börtönben lévő két megválasztott pápát kivégeztette, majd megsemmisítette Formózusz pápa döntéseit, megfosztva az általa felszentelteket a hivataluktól.

Liutprand szerint másodszorra is kiásatta Formózusz holttestét, tárgyalást rendezett felette, és miután a halott pápát ismét bűnösnek találták, lefejeztette. Valószínű azonban, hogy ez már csak a később élő krónikás fejében történt így, merthogy félreérthette a fennmaradt feljegyzéseket.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A középkori egyháztörténet legbizarrabb epizódja: a hullazsinat

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra