A középkor elit alakulatai: a lovagok
2021. október 12. 09:27 Robert Taylor
Bujálkodás, alkohol és zsákmány
Valóban olyan elviselhetetlen volt a lovagok élete? Ezt azért nem mondanánk. A középkor katonáinak mindennapjait három dolog is „feldobhatta”: az alkohol, a fosztogatás és a hölgyek. A lovagok esténként ünnepi ruhában ültek a legszebb nők mellett az udvarban, és többnyelvű társalgást folytattak Istenről, a világról, a királyról, a szórakozást pedig a jó ételek, a borssal fűszerezett bor és a tánc tették teljessé. A következő reggelen az edzett harci gépezetek magukra öltötték felszerelésüket, felültek lovukra, és azt tették, amire gyermekkoruktól tanították őket: harcoltak.
A háború egy lovag életének a legfontosabb része volt, ugyanis a csatamezőkön aratott győzelem hírnevet és a nők csodálatát ígérte, a legyőzött ellenfél váltságdíja pedig erszényüket hizlalta. A jólét így sokszor az ellenség összezúzott testében gyökerezett. A harcok hevében azonban a katonák morálja gyakran megingott. Azok pedig, akik nem nyertek biztos megélhetést egy-egy nagyobb hűbérúr szolgálatában, gyakran kénytelenek voltak törvényen kívüliként biztosítani boldogulásukat. Fosztogatva és zsákmány után kutatva vonultak át a vidéken nappal, míg éjjel mértéktelen alkoholfogyasztással szórakoztatták magukat.
A lecsúszott rablólovagok ilyesféle visszás cselekedetei pedig az egész lovagi réteg tekintélyét csökkentették. 14 éves korától a fiatal nemesember már szülei akarata ellenére is házasodhatott. Romantikus szerelmi történeteket mégsem igen várhatunk, a partner keresésekor a lovagot, mint általában a középkor emberét, nem a szíve, hanem az esze vezette. Sok elszegényedett nemesi család csak a körültekintő házasságpolitikával tudta biztosítani a túlélést. A hitvesi kapcsolat általában véve nem volt túl szenvedélyes, így az erejük teljében lévő lovagok olykor a szexuális kielégülést a házasság kötelékein kívül keresték.
A nemes férfiak ebben nem ismertek társadalmi különbségeket. Mivel a nemes várúrnőket nehezen lehetett félrelépésre bírni – a teherbe eséstől, illetve a botrány kitörésétől való félelmük miatt – a lovagok inkább a cselédek és a parasztasszonyok szoknyáját emelgették. A lovagok családjainak mindennapjait ennél sokkal élesebb kellemetlenségek árnyékolták be. Az állandó aggodalom a kielégítő étel és ital miatt, a saját várukban uralkodó zord körülmények, az iszonyatos téli hideg, a vízhiány, az állandó járványok és nem utolsósorban egy ellenséges támadás lehetősége a lovagi javak ellen szilárd sorsközösséget kovácsolt a házastársakból.
Nem alaptalanul született azonban meg a „lovagias” kifejezés sem. A 12. századi dél-franciaországi udvarokban jelent meg a trubadúrköltészet műfaja is. A verselő lovagok műveikben korábban nem látott eszmei magasságokba emelték rajongásuk tárgyát, az imádott úrnőt. A versekben a nő már nem az érzéki vonzalom, hanem a feltétel nélküli – és viszonzást nem remélő – hódolat tárgyaként jelenik meg, míg a lovagi szolgálatok pedig eme hódolat kifejezésének eszközévé nemesültek.
Az egyház megelégelte
A XI. század végére a túlnépesedett Nyugat-Európában a rablólovagok állandó fosztogatásai, hatalmaskodásai már a társadalom rendjét veszélyeztették. Az alig ellenőrizhető viszálykodások az egyház érdekeit és felfogását is sértették. A püspökök és papok ismételten átkozódtak a lovagok „istentelen üzelmei” miatt, akik egyedül a saját javukért harcoltak, és minden becsületbeli szabályt megsértettek, aminek egykor hódoltak.
Az egyház, amely maga is szenvedő alanya volt a helyzetnek, kezdetben a Treuga Dei (Isten békéje) meghirdetésével próbálta fékezni az anarchikus állapotok eluralkodását, aminek az volt a lényege, hogy a hét bizonyos napjain egyszerűen megtiltották a fegyverek használatát. II. Orbán pápa végül egy „szent háború” megszervezésében látta a megoldást. 1095-ben keresztes hadjáratot hirdetett a Szentföld és a Szent város, Jeruzsálem megszerzése érdekében. A lovagok számára is vonzó volt a bűnbocsánat, az újabb birtokok ígérete, valamint a mesés Kelet zsákmánya.
Az így megszületett keresztes hadjáratok eszméje aztán életre hívta „Krisztus lovagjának” képét, amely remekül egyesítette az egyház és a harcosok érdekeit: a lovagok „szakmájukat” ezután Isten nevében a pogányok ellen gyakorolhatták, és már a rossz lelkiismeret sem kínozhatta őket emiatt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
