A kőkori Itáliában is lefejtették a halottakról a húst
2015. április 2. 11:08
A hétezer évvel ezelőtti Itáliában a földművesek egy merőben szokatlan temetkezési eljárás keretében búcsúztak szeretteiktől. Mikor egy rokon elhalálozott, lefejtették holttestéről a húst, valamint az egyéb „romlandó” részeket, és csak a csontok maradtak. Ezt követően pedig összekeverték egy közeli cseppkőbarlang állati maradványaival. A gyakorlat egészen pontosan azt a célt szolgálta, hogy a holttat elkülönítsék az élőtől, állítják a kutatók, akik mindezidáig úgy vélték, Európában nem volt ismert ez a fajta „búcsú”.
„Ezt a fajta temetkezési eljárást a világ számos pontján gyakorolták, azonban eddig úgy tudtuk, hogy az őskori Európában nem volt ismert” - magyarázta John Robb, a Cambridge-i Egyetem régésze, az Olaszországban kutató szakértők vezetője. A régészcsapat eddig 22, a neolitikumban elhunyt ember szétszórt csontjaira bukkant, akik 7200-7500 évvel ezelőtt éltek. A maradványokra a dél-olaszországi Puglia régióban lévő Scaloria cseppkőbarlangban bukkantak, ahol Robb elmondása szerint az első, jól dokumentált eset fedte fel a fátylat ezen temetkezési eljárás európai jelenlétéről.
Az 1931-ben felfedezett barlang egyedülálló módon volt képes megőrizni a több ezer éves emberi maradványokat, amelyek nem csupán állati csontokkal, hanem cserépdarabokkal és kőeszközökkel voltak összekeverve. A neolitikum kori közösségek halottaikat jellemzően otthonaik alatt vagy mellett, esetleg a települések határainál temették el. Azonban ebben az esetben az otthonaiktól 15-20 kilométerre található barlangban, annak is a felső kamrájában helyezték el elhunyt szeretteik „megtisztított” csontjait.
A kutatások azt mutatják, hogy csak néhány teljes csontváz kapott helyet a barlangban, többségében valamilyen szisztéma szerint kiválogatott csontokat találtak. Néhány maradványon apró vágások jelei mutatkoztak, a szakértők szerint mindez arra utal, hogy a rítus idején már csupán kevés eltávolítandó izomszövet maradt a csontokon, ami azt jelenti, hogy haláluk után körülbelül egy évvel végezték el a szertartást.
Robb csapata szerint a „húslefejtési eljárás” egy igen hosszú, többlépcsős folyamat része lehetett. Az még nem ismert, hogy mi történhetett a holttestekkel a folyamat első részében; valószínűleg nem tették ki az elemeknek, hanem egyszerűen elásták vagy elzárták őket egy védett helyre. Körülbelül egy évvel később lefejtették róluk a még megmaradt izomszöveteket, és elhelyezték a barlangban. Mindezzel valószínűleg véget ért a gyász folyamata, ekkor a csontok a halált szimbolizáló barlangba kerültek. Az egy évig elhúzódó folyamat egyfajta átmenetet jelenthetett az ősi társadalmaknak az életből a halálba.
A régész párhuzamba állította az ősi rítusokat a mai gyászszertartásainkkal: „A halál számunkra kulturális tabu. Igyekszünk elkerülni a halál témáját, a gyászt is lerövidítjük. Az ősi kultúrákban azonban lényegesebben hosszabb volt az interakció az elhunyttal, a halott szelleme sokáig az élőkkel maradt.” Robb szerint nem véletlen, hogy egy cseppkőbarlang volt a temetkezési helyszín. Úgy véli, a csontok egyenértékűek lehettek a cseppkövekkel, a mennyezetről lecsöpögő apró vízcseppek pedig egyfajta spirituális hatalmat jelenthettek számukra, amely megtisztítja a csontokat.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
