A királynéi lét ismeretlen árnyoldala: a nyilvános szülés
2019. április 27. 10:04 Múlt-kor
A királyi utódok születését mindig nagy figyelem övezte, amit érthetünk szó szerint is. Nemcsak az udvari lelkesedés állította a várandós királynét a középpontba, hanem az úgynevezett „nézőközönség” jelenléte is, ugyanis végignézték az anya vajúdását és a gyermek születésének folyamatát. Ez a hagyomány komolyabb funkcióval bírt a reprezentációnál, fő célja az volt, hogy az utód hitelességét bizonyíthassák. Jobban meggondolva ez egy érthető igény, hiszen egy halott csecsemőt ki lehet cserélni egy élőre, ahogy egy lányt is egy fiúra, ami nem is állt távol az elit rétegtől számos korabeli pletykát generálva. A vajúdó királynéknak sok kellemetlen körülményt kellett tűrniük gyermekük világrahozatalakor, ha a nyilvános szülés nem lett volna elég kényelmetlen, akkor gondoljunk arra, hogy minden érzéstelenítés és mai szakszerű ellátás nélkül kellett boldogulniuk a kérdéses pillanatban, ráadásul, ha fiúgyermeknek adtak életet, csak rövid ideig áraszthatták el anyai szeretetükkel, hiszen a gyermeket korán elvették, hogy felkészítsék az utódlásra. Érdemes áttekinteni, a korábbi történelmi időszakok szülési körülményeit és a gyermekek kiléte körül forgó pletykákat a francia, az angol és az orosz uralkodóházakban.
Ritka udvari látványosság, a francia királynék szülései
1661. november 1-jén XIV. Lajos, francia király (ur. 1643-1715) felesége, a spanyol származású Mária Terézia vajúdni kezdett, ami hamarosan maga után vonta az udvari elit beözönlését a szülés helyszínére, hiszen olyan jelentőségű eseménynek számított, ami feltétlenül tanúkat igényelt, hogy a gyermek személyét legalizálják, a korábban már említett lehetőségek okán. A szükség teljes mértékben figyelmen kívül hagyta az anya igényeit, a tömeg csak fokozta a királyné félelmét és szenvedését a procedúra alatt.
A szülés megindulásával párhuzamosan már karneváli hangulat uralkodott az udvarban: az alkalomra meginvitált spanyol zenészek és színészek táncoltak az ablak alatt hárfák és gitárok dallamára. A hangszereket kasztanyettákkal tarkították a királyné iránti tisztelet gyanánt, akinek szenvedéseit kívánták enyhíteni a mulattatással. Sikertelenül. A próbálkozás eleve kudarcra volt ítélve, a szegény asszony anyanyelvén csupán azt zokogta szüntelen, hogy nem akar szülni, inkább meghalna.
Első hallásra talán túlzásnak tűnhet a kijelentés az utókor számára, viszont a korszak körülményeihez képest egyáltalán nem megalapozatlan. A vajúdó nők számára komoly szenvedést jelentett modern orvoslás és fájdalomcsillapítás hiányában, nem beszélve a nem csekély kockázatról, hiszen a fertőzések szüléskor rendkívül gyakoriak voltak, ráadásul háromból csupán egy gyermek érte meg az egyéves kort. A fájdalom és a publikum mellett egyéb nyomás is nehezedett Mária Teréziára, méghozzá a gyermek nemének kérdése. A család és a nemesi körök elvárása is az volt, hogy fiúgyermeket hozzon világra, a Bourbon-dinasztia trónörökösét. Az elvárás teljesült, amit az udvaroncok a hagyományoknak megfelelően jeleztek. Amennyiben leánygyermek születik, a jelenlevők keresztbe fonják karjaikat, így jelölve a csecsemő nemét, ám ebben az esetben a szokásnak megfelelően kalapjaikat a levegőbe hajították, az uralkodó pedig az ablakon kikiáltva tájékoztatta az izgatott tömeget.
Több mint 100 év elteltével, 1778-ban, Versailles-ban Mária Antónia, egykori magyar uralkodónőnk, Mária Terézia lánya tartotta izgalomban a francia udvart, sőt az egész országot első gyermekének születését várva. Édesanyja ugyan eltörölte a nyilvános szülést az osztrák területeken, ennek ellenére Mária Antónia közel sem volt olyan erős, hogy ugyanezt megtegye a merev, protokoll irányította francia udvarban, de mindenesetre tett egy próbát. December 18-án megkezdődött a vajúdás, ám a külső ajtókat bezáratta az összegyűltek előtt. A királynő csengetett, hogy jelezze a bábáknak a vajúdás kezdetét, ami a kinti tömeget olyan módon felizgatta, hogy olyan káosz keletkezett, minek következtében a várakozók elárasztották a szülőszobát, így meghiúsult a nyugodt szülés iránti vágy.
12 órás vajúdást követően megszületett a csecsemő, akinek neme nem teljesítette az általános elvárásokat, így a jelenlevők kissé letörtek lettek, figyelembe se véve az anya állapotát, aki a szülést követően a zsúfoltság és a levegőtlenség miatt elájult. Miután észlelték a történteket, gondoskodtak a királynéról és ablakot nyitottak, aki visszanyerte eszméletét. A lány a Mária Terézia nevet kapta nagyanyja után, aki neméből fakadóan rengeteg időt tölthetett a 18 napig ágyban pihenő édesanyjával.
Szülés a nyári palota fogságában
Habár a francia udvar körülményeit is kellemetlennek találnák ma a vajúdó anyák, az oroszországi szokás jelentősen felülmúlja a nyugati viszonyokat, melyeket II. Nagy Katalin cárnő (1762-1796) története prezentál. III. Péter cár felesége 1754-ben adott életet fiuknak, a későbbi I. Pálnak keserves állapotok közepette, amit anyósának köszönhetett. Erzsébet cárné Katalint a szülés előtt fogságba vetette a nyári palota egyik szobájába, hetekre elzárva magányosan a társas kapcsolatoktól és minden szórakozási lehetőségtől. A helyzetet tovább fokozta, hogy miután a fiatal cárné megszülte gyermekét egy kisméretű, kemény matracon, Erzsébet azonnal elvitte az ifjú trónörököst anélkül, hogy anya és fia egy kis időt is együtt tölthetett volna, így nem csoda, ha Katalin hetekig a bosszút tervezgette a fogságban.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
