A kannibál hajótöröttektől London kísérteteiig – ezek voltak a hét legizgalmasabb cikkei
2021. január 9. 12:42 Múlt-kor
Ha lemaradtak volna az elmúlt hét legérdekesebb írásairól, most bepótolhatják. A Múlt-kor elhozta Önöknek a Moby Dicket ihlető valós történetet, az Essex bálnavadászhajó tragédiáját, végigvettük a 19. századi Londont rettegésben tartó elképzelt és létező rémségeket, bemutattuk az amerikai lovasság magyar és lengyel atyjait, és megemlékeztünk a közel kétszáz életet követelő madéfalvi vérengzésről is.
A tenger szokásjoga
A kora újkorban a bálnavadászat kegyetlen gyakorlata olajozta be az ipari fejlődés fogaskerekeit, azonban a mértéktelen pusztítás miatt a szerencsétlen állatokat leölő hajósoknak egyre távolabbi vizekre kellett merészkedniük a zsákmány után. Így volt ez az Essex nevű hajóval is, amikor 1820-ban a Csendes-óceán déli részén egy megvadult ámbráscet megtámadta és elsüllyesztette.
A világ szárazföldtől legtávolabbi részén ragadt legénység három csónakban evickélt kevéske, sós víztől átázott élelemmel, és ahogy a hetek hónapokká váltak, helyzetük egyre elkeserítőbbé vált. Végül „a tenger szokásjoga” néven ismert fogalomhoz folyamodtak: az éhhalál közelében járó tengerészek halott társaikat már nem vetették a tengerbe, helyette elfogyasztották húsukat. Megpróbáltatásaikról és a túlélők sorsáról itt olvashat.
Igazi és elképzelt rémségektől rettegtek a 19. századi londoniak
A birodalmi világvárossá vált London a 19. században zsúfolttá és veszélyessé vált, azonban a sajtó több esetben olyan rémségeknek is óriási feneket kerített, amelyek valójában minimális fenyegetést jelentettek a lakosságra nézve.
Így aztán a fojtogató rablóktól a Manchester Square disznófejű asszonyán át a Berkeley Square halálos őrületet előidéző kísértetjárta házán át a hírhedt – de máig ismeretlen személyazonosságú – Rugólábú Jackig számos rémisztő helytől és személytől álmodtak rosszakat a brit főváros lakói. A rémségek történetét itt találja.
Egy lengyel és egy magyar lovastiszt Amerika szolgálatában
Kazimierz Pułaski és Fabriczi Kováts Mihály neve kevésbé ismertek hazánkban, azonban fontos szerepet játszottak a 13 észak-amerikai brit gyarmat 18. század végi függetlenségi küzdelmében: szakértelmük révén bebizonyosodott, hogy az Újvilág erdős és sziklás terepén is lehetséges eredményes módon alkalmazni a nyílt európai csataterek legagilisabb fegyvernemét, a lovasságot.
A két tiszt még az Európán belüli emigrációban ismerkedett össze, és egyikőjük sem szívlelte a hazájukat kézben tartó idegen hatalmak uralmát – Kováts a Habsburgokét, Pułaski a Romanovokét. Miután szabadságharcos tevékenységüknek Európában nem lett foganatja, a születő amerikai állam párizsi nagykövetén, Benjamin Franklinen keresztül kapcsolatban léptek George Washingtonnal, és felajánlották neki szolgálataikat. Eredményeikről itt olvashat.
A „székelyirtás” megrázó emléke
A határőrvidék Bécs általi újjászervezését kísérő, előjogokról és adókötelezettségekről szóló vita véres fordulatot vett 1764. január 7-én: a császári csapatok a Csíki-medencében fekvő Madéfalván közel kétszáz, többségükben fegyvertelen székelyt, köztük nőket és gyermekeket mészároltak le.
A vérfürdő megtörte a székelyek ellenállását, azonban sokan közülük el is hagyták hazájukat a megrázó és értelmetlen mészárlás hatására – családjaikkal együtt a Kárpátok túloldalára, oszmán fennhatóság alatt álló területekre költöztek. A tragédiáról itt olvashat bővebben.