A Horthy-korszak legnagyobb bűnügyi botrányában az arzéné volt a főszerep
2022. szeptember 13. 14:57 Huhák Heléna
A bába bűvkörében
A sajtó megalkotta a tiszazugi bűnös nők alakját – az öregek gyilkosait, a férjpusztítókat és csecsemőölőket – élükön az újkori boszorkánnyal, a bábával. A bába faluközösségben betöltött szerepét vizsgálva láthatjuk, hogy követendő modellként szolgált a többi nő számára. Orvos és patika hiányában a gyógyító funkció egyértelműen hozzá kötődött, de mindenféle más gonddal is felkeresték az asszonyok, akiknek ezáltal bizalmasukká vált.
A hitélet elhanyagolt volt az érintett településeken, az elkövetők nem jártak templomba, ugyanakkor a falusiak gondolatrendszere a keresztény hagyományokból táplálkozott, amelyben a bába mint tekintélyszemély a vallási vezető, a pap szerepét is betöltötte. Kérdés, hogy valóban a bába volt-e a főbűnös, vagy csak annak állították be. Praktikus volt ráfogni mindent, hiszen a tárgyalás idején már nem élt, és nem mondhatott ellent senkinek.
Fotó az egyik gyilkossággal vádolt asszony peréről
Fazekas Gyuláné 1900 óta tevékenykedett a tiszazugi falvakban. Mivel a bábaság a megélhetését jelentette, szükségszerűen a közösség elvárásai és a hozzáfordulók kérései formálták az általa kínált praktikák és módszerek tárházát. A mérgezések öngerjesztő folyamatként erősítették meg az érintett (elkövetői, szemtanúi) nőközösség tagjai közötti köteléket, a gyilkosságokról való kimondott vagy ki sem mondott tudás új csoportképző erőt jelentett. A bántalmazott asszonyok nem érezték bűnnek tettüket, főként ha a tekintéllyel bíró bábától részben megerősítést és részben biztosítékot is kaptak arra, hogy cselekedetükre nem derül fény. E tényezők együttesen vezethettek el a szélsőséges viselkedéshez.
Az egyetlen válasz: arzén
Az ügyet a falusiak bűnfogalma – ami nem volt teljesen azonos a jogi értelmezéssel – szerint kell értelmeznünk, hogy megérthessük: miként is épülhetett be a paraszti kultúrába a mérgezési gyakorlat, és maradhatott évekig titokban. A népi normarendszer az egyik legsúlyosabb bűnnek a másik ember életének kioltását tartotta. Gyilkosság és gyilkosság megítélése között azonban volt különbség.
Azok kiváltó oka bizonyos esetekben a házastárs verbális és fizikai agressziója volt. Az elkeseredett, házasságában magára hagyott nő nem talált kiutat, erőszakhoz folyamodott. Az ilyen esetekben a bűncselekmény úgymond indokoltnak tűnt, és ha valakinek a tudomására jutott, az hallgatott róla. A falvak népe megértőbb volt az elkövetőkkel szemben, mint a sajtó és az országos közvélemény.
A férfiak durvaságának, alkoholizmusának is megvolt a maga oka, sőt a kapcsolatokat a háborús traumák szintén mérgezték. Ha nem is minden bűntény mögött állt bántalmazás, a testi-lelki szenvedés sok esetben dolgozott a nőkben. A szociális környezet, a szegénység és a nemi egyenlőtlenség pedig növelte a szorongásukat.
Méregkeverők egy korabeli karikatúrán
Ez vezetett egy olyan megoldáshoz, ami a hivatalos igazságszolgáltatás szemében bűnnek számított. A jog valójában nem tudta megvédeni a bántalmazott nőket, a családon belüli erőszakra nem volt hivatalos válasz. A hatóság csak akkor avatkozott be, amikor a gyilkosságok már megtörténtek.
A tiszazugi mérgezéseket sokan sokféleképpen próbálták meg értelmezni az 1930-as évektől egészen napjainkig. Nincs biztos válasz, egyetlen magyarázat arra, miért történtek a gyilkosságok. A falusi emberek kevés nyomot hagytak maguk után, keveset tudunk mind az áldozatokról, mind az elkövetőkről.
Az ELTE kutatócsoportja szerint „nyilvánvaló, hogy a rossz gazdasági helyzet, az elmaradottság, az iskolázatlanság, a jegyző és a lelkész hanyagsága mind-mind szerepet játszott abban, hogy Nagyréven ehhez a kriminális módszerhez folyamodtak az asszonyok.” Mindezzel együtt azonban nemcsak az a kérdés, hogy a történész, az író, a filmrendező hogyan dolgozza fel a múltat, hanem az is, hogyan dolgozza fel a falu, hogyan emlékezik, vagy éppen hogyan felejt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
