A holokauszt „főpróbája” volt a nácik fogyatékkal élők kiirtását szolgáló programja, a T4-akció
2018. július 2. 16:05 Múlt-kor
A T4-akció vége
Az ellenállás fennmaradt gócpontjai felé tett egyfajta gesztusként (és kétségtelenül azért is, mert egyéb dolgokkal foglalkozott éppen), Hitler beleegyezett a program leállításába 1941 augusztusában, miután 90 000 és 300 000 között járt már az áldozatok száma. Csaknem mindannyian németek vagy osztrákok voltak, és csaknem felük gyermek volt. De a gyilkosságok 1941-es látszólagos leállásuk után idővel újra folytatódtak, immár a kezdődő holokauszt részeként – emiatt az áldozatok teljes, pontos számát még nehezebb lesz valaha megismerni.
Ez valahol illő is, mivel a T4-akció ideológiája, technikái, gépezete és személyzete működött a holokauszt koncentrációs és haláltáboraiban is. A washingtoni Holokauszt Emlékhely és Múzeum szavaival:
„Az 'eutanázia' program több szempontból is egy főpróbát jelentett a náci Németország ezt követő népirtó politikájához. A náci vezetés az orvosbűnözők által az 'alkalmatlanok' elpusztításához használt ideológiai magyarázatot terjesztette ki más vélt biológiai ellenségek kategóriáira, legfőképpen a zsidókra és a romákra.”
Ahogyan az egész holokauszt, úgy a T4-akció esetében is csupán a felelősök egy része került az igazságszolgáltatás elé. Philipp Bouhlert a háború vége után elfogták, de öngyilkos lett. Az 1946-1947-es úgynevezett „nürnbergi orvosperben” több náci orvost is halálra ítéltek (többek között) a programban vállalt szerepükért, köztük Dr. Brandtot is. Dr. Pfannmüllert végül 1951-ben ítélték el 440 gyilkosságért, de mindössze öt év börtönre ítélték, ami ellen sikeresen fellebbezett, így csupán négy évet kellett ott töltenie. 1955-ben szabadon engedték, és szabad emberként halt meg müncheni otthonában 1961-ben. Ma egy emlékmű áll a hajdani Tiergartenstraße 4 helyén Berlinben, a soha nem látott tömeggyilkosság áldozatainak emlékére.