A hangversenytermek mellett a vívócsarnokban és a hadszíntéren is helytállt a „fekete Mozart”
2017. augusztus 9. 08:31
Az amerikai függetlenségi háború és Napóleon bukása között eltelt négy évtizedben a világ számos kiváló zeneművel lett gazdagabb. Elég ha csak Haydn vonósnégyeseire, Mozart szimfóniáira vagy Beethoven káprázatos zongoradarabjaira gondolunk. A közvélemény azonban gyakran megfeledkezik a korszak egyik nagy, méltatlanul háttérbe szorult komponistájáról, a Saint-George lovagjaként is emlegetett Joseph Bologne-ról, aki a hadzsíntéren is megállta a helyét.
Bologne a Karib-térségben található kis szigeten, Guadelope-on született 1745-ben. Édesapja a francia gyarmat gazdag ültetvényese volt, édesanyja pedig egy fekete rabszolga. Bologne Franciaországban folytatott tanulmányokat, ahol gyorsan megtalálta a helyét a felvilágosodás korának Párizsában. Tehetős édesapjának köszönhetően minden olyan lehetőséget kihasznált, amelyet a város egy fiatal arisztokratának felkínált.
A francia „faji” rendelkezések szerint azonban Joseph nem örökölhette apja címeit, egy 1762-es törvény pedig elrendelte, hogy a Párizsban élő fekete személyek regisztrálják magulat az állami hatóságoknál. Ennek ellenére néhány színes bőrűnek sikerült áttörni a társadalmi gátakat: egy felszabadított rabszolga például egy vívótermet nyitott Párizsban, amelynek Bologne gyakori látogatója volt. A fiatalember remek vívó volt, aminek köszönhetően társai elismerését is kivívta.
Bologne-nak azonban nemcsak kardforgató képessége, hanem zenei tálentuma is ámulatba ejtette a kortársakat. Hegedűjátékával valósággal letaglózta hallgatóságát. Egy hegedűconertójából Mozart hangjegyről hangjegyre emelt át részeket egy saját darabjába, de operái és kamaradarabjai is kivívták a kritikusok elismerését. William Zick, egy fekete komolyzenészekről szóló portál alapítója szerint Bologne a 18. századi komolyzenei világ teljes értékű tagja volt. Erre utal az is, hogy egy korabeli újság egy alkalommal arról számolt be, hogy egy hangversenyen a legnagyobb tapsot a félvér zeneszerző darabja kapta.
Az sem véletlen, hogy Bologne-t elkezdték a „fekete Mozartként” emlegetni. A zeneszerzőt egy tekintélyes párizsi zenekar vezetésével is megbízták, amely gyakran adott koncertet Marie Antoinette kiálynénak. Az egyes emberek szintjén a forradalom előtti Franciaország meglepően toleráns volt a feketékkel szemben, a társadalomnak azonban már jóval ambivalensebb volt a viszonya a kérdéshez. A komponistának a párizsi opera vezetését például azért nem volt esélye átvennni, mert kollégái nem akartak egy „mulatt” utasításainak engedelmeskedni. Bologne tehét magasra jutott, származása azonban mégis behatárolta lehetőségeit.
A negatív élmények Bologne-t a politikai felé sodorták. Londonban járva abolicionista politikusokkal és közéleti szereplőkkel találkozott, mint a neves filantróp, William Wilberforce, az 1789-es francia forradalom pedig azzal kecsegtetett, hogy a faji egyenlőség tekintetében is változások következhetnek. Bologne a királynével való szívélyes viszonya ellenére csatlakozott a Nemzeti Gárdához, 1790-ben pedig a St. Georges Légiója nevű, az európai történelemben elsőként csak feketékből álló alakulat ezredese lett. Bologne ezen a téren is helytállt, nagy szerepe volt például abban, hogy a forradalmi erők Lille-nél többször is megakadályozták, hogy az osztrák haderő elfoglalja a várost.
Bologne-nak tehát nemcsak az európai fekete zene, hanem politika történetében is úttörő szerepet játszott. Ahogy azonban a zenei életben is megjelentek az előítéletek, a hadseregben is felütötte a fejét a rasszizmus: a katonák nyomására a csak feketékből álló alakulatot végül feloszlatták. A jakobinus terror időszaka alatt Bologne egy évre börtönbe került (ennek ezúttal nem sok köze volt a bőrszínéhez). Közben Saint-Domingue francia gyarmaton, a későbbi Haitin kitört a rabszolgasorbaszolga taszított őslakosok által vezetett forradalom, és bár Franciaországban 1794-ben eltörölték a rabszolgaságot, a tengerentúli események még a francia liberálisokat is kihozták a sodrukból. Bologne abolicionista álláspontja marginalizálódott.
Amikor a férfi 1799-ben meghalt, az újságok hallgattak radikális politikai álláspontjáról, helyette zeneszerzői-zenészi érdemeit emelték ki. A 19. században, a romantika korában azonban már pályafutásának ezen aspektusa is feledésbe merült. Franciaországban manapság ismét sokan elismerik a komponista képességeit, és újfent vannak, akik Mozartéval összemérhetőnek tartják Bologne zenéjét. Darabjainak számos felvétele elérhető, amelyeket egyre több hangversenyen játszanak. Nemrég DVD-n újra kiadtak egy, az életéről szóló 1997-es dokumentumfilmet, Párizsban pedig már egy utca is viseli a nevét. Bologne alakja lassan visszatér a köztudatba.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
