Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
A futballklub, ahol Puskás Öcsi másodvirágzását élte: a galaktikus Real Madrid

A futballklub, ahol Puskás Öcsi másodvirágzását élte: a galaktikus Real Madrid

2022. március 6. 15:10 Múlt-kor

<

A galaktikusok kora

A hetvenes évek az előző két évtizedhez mérten visszafogottabban teltek a Real háza táján, hiszen ebben az évtizedben „csak” 5 bajnoki cím, és két nemzetközi kupasiker jött össze a fehér mezükről csak „Blancóknak” nevezett „Királyi Gárda” tagjainak.

A nyolcvanas évek közepétől aztán többnyire a saját nevelésű játékosokra, úgy, mint Emilio Butragueñóra és José Antonio Camachóra épülő Real Madrid 1986-tól zsinórban ötször nyerte meg a spanyol bajnokságot, és játékosai ezen kívül még két UEFA-kupát, két Király-kupát, és négy spanyol szuperkupát is bezsebeltek.

A kilencvenes évek közepén Butragueño mellett feltűnt egy Raúl González névre hallgató fiatalember, aki 1994-től egészen 2010-ig játszott a Real Madrid színeiben.

A zseniális csatár, akit mindenki csak Raúlnak hívott, ezen időszak alatt három Bajnokok Ligája- és hat spanyol bajnoki címmel gazdagította klubját, amely a 2000-es években igazi világválogatottá nőtte ki magát.

Raúl mellett olyan, „galaktikusoknak” hívott szupersztárok futballoztak a klubnál, mint a legendás hálóőr Iker Casillas, David Beckham, Louís Figo, Zinédine Zidane, Robero Carlos, és a brazil fenomén Ronaldo. Érdekesség, hogy mindazonáltal ez a klasszisokkal teli Real a 2003-as bajnoki cím és a 2007-es bajnoki cím között eltelt időszakban semmit sem tudott nyerni.

Az újabb aranykor tulajdonképpen Carlo Ancelotti edző érkezése nyitotta meg, aki 2014-ben egy újabb BL trófeával gazdagította a Királyi Gárdát.

Jegyezzük meg, hogy ennek a csapatnak már tagja volt a 2009-ben rekordösszegért, 94 millió euróért igazolt Cristiano Ronaldo is. Ancelotti a következő évben azonban nem tudta kihozni a csapatából a maximumot, amely saját magához mérten mélyrepülésbe kezdett.

Ebből egykori játékosa, a játékoszseniből egy szempillantás alatt edzőzsenivé váló Zidane húzta ki a klubot, aki az ötvenes évek sikerszériáját majdnem megismételve, 2016-ban, 2017-ben, és 2018-ban is megnyerte a Reallal a Bajnokok Ligáját.

A Real Madrid 2019-től, a csapat egyik húzóembere és világsztárja, Cristiano Ronaldo távozása után ismét „alacsonyabb hőfokon” futballozik, de a klub történetét és anyagi forrásait ismerve ez minden bizonnyal csak átmeneti állapot, és bizton állíthatjuk, hogy a Blancók a jövőben is rengeteg hazai és nemzetközi diadallal fogják megörvendeztetni szurkolóikat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A futballklub, ahol Puskás Öcsi másodvirágzását élte: a galaktikus Real Madrid

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra