A férfiakéval egyenrangú életet képzelt el női hőseinek Kaffka Margit

2022. december 1. 11:20 MTI

1880. június 10-én született Nagykárolyban. Apja korán meghalt, anyja a szatmári irgalmas nővérek zárdájába küldte lányát tanulni. Itt szerzett tanítónői oklevelet, és egy évig a miskolci irgalmas nővérek zárdájában tanított. 1902-ben polgári iskolai tanári oklevelet kapott az Erzsébet Nőiskolán, s a miskolci polgári leányiskola tanára lett. 1905-ben feleségül ment Frőlich Brúnó erdőmérnökhöz, akitől egy évvel később megszületett László nevű fia.

Az írással még tanítóképzős korában „eljegyezte magát”, a századforduló költészete, főként Kiss József, Heltai Jenő, Makai Emil művei hatottak rá. Verseit, amelyekben – szakítva a konvenciókkal – a hétköznapi lét apró mozzanatait, rezdüléseit szokatlan kifejezésekkel, a közvetlen társalgási nyelv eszközeivel jelenítette meg, több folyóirat, A Hét, a Jövendő és a Magyar Géniusz is közölte. Első verseskötete 1903-ban jelent meg Versek címmel, ekkoriban már prózai műveket, novellákat is írt.

1907-ben Budapestre költöztek, az írónő előbb az újpesti, majd az angyalföldi polgári leányiskolában tanított. Pesten bekerült az irodalmi körökbe, s hamarosan a legrangosabb folyóirat, a Nyugat is szerzői közé fogadta. Költői világa, gondolkodásmódja, irodalompolitikai nézetei Adyéhoz álltak közel, és e szellemi kapcsolódásból idővel mély barátság szövődött.

Házassága megromlott, 1910-ben elvált férjétől, és hogy a válás viharait feledje, Párizsba, majd Rómába utazott. Ebben a válságos időszakban született meg két legjelentősebb regénye, a Színek és évek, valamint a Mária évei. 1914 fontos esztendő életében: megismerkedett Balázs Béla öccsével, Bauer Ervin orvos-biológussal, akihez még ebben az évben feleségül ment. Ugyanekkor jelent meg az Állomások című regénye is, amelynek női főhősei már a férfiakéval egyenrangú, teljes alkotó életet élhetnek.

Az első világháború kitörése után végleg szakított a tanári pályával. A háború feldúlta és elborzasztotta, érzéseinek kezdetben pacifista, majd egyre forradalmibb verseiben adott hangot. 1915-ben férjét a temesvári kórházba rendelték szolgálatra, ettől kezdve Budapest és Temesvár között ingázott. Közben újabb regényt írt, Hangyaboly címmel, zárdában töltött gyermekéveit elevenítette fel. (A műből 1971-ben Fábri Zoltán rendezett nagysikerű filmet.)

Életének utolsó időszakában publicisztikai munkássága is kiteljesedett, írásainak zömét a Pesti Napló közölte. 1918-ban több kötete is megjelent, a Vörösmarty Akadémia is tagjai sorába fogadta, októberben lelkesen üdvözölte a polgári forradalmat.

November végén az egész Európán végigsöprő spanyolnáthában fiával együtt megbetegedett. Kórházba szállították, ahol 1918. december 1-jén meghalt, mindössze 38 éves volt, fia csak egy nappal élte túl.