A felakasztott bűnöző keze a hiedelem szerint halála után „kollégáit” védhette
2019. január 7. 18:13 Múlt-kor
A Dicsőség Keze
A véglegesen a bűn útjára lépett egyéneknek a fentebb említetteknél sokkal gonoszabb céljuk volt a holttest jobb kezével. Az elterjedt módszer szerint miután sikerült eltávolítani, a kézből ki kellett folyatni az összes vért, majd a maradék egyéb folyadékok kiáztatásához egy szemfedőbe kellett csavarni a kezet. Az ujjakat a megfelelő helyzetbe hozták (ebből kétféle volt), majd a kezet két hétig egy cserépedénybe helyezték sóval, pippalival (azaz hosszú borssal) és salétrommal (kálium-nitrát). Ezután kivették, és vagy a napon vagy – a verbéna nevű gyógynövénnyel együtt – egy kemencében kiszárították (a verbéna a hiedelmek szerint a démonokat tartotta távol).
Az utolsó lépés – legalábbis a whitbyi példány esetében – a kéz viasszal történő bevonása volt. A Dicsőség Kezének kétféle használata ismeretes: vagy fogásra hajlított ujjakkal preparálták ki, hogy markába helyezzék a gyertyát (amelynek ez esetben az akasztott ember zsírjából kellett készülnie), vagy az öt kinyújtott ujjat magát szánták gyertyának (ahogy a múzeumban lévő példányon is). A tolvajok babonája szerint a Dicsőség Keze kómaszerű álomba ringatta a kiszemelt házban tartózkodókat, hogy azok semmilyen neszre ne ébredjenek fel. Egyes feljegyzések szerint a kéz arra is alkalmas volt, hogy bármely zárat vagy ajtót kinyisson, amelyhez közel vitték.
A hiedelem más változatai szerint – a kinyújtott ujjú kezek esetében – az ujjak jelképezték a házban lévőket, és ha nem gyulladtak meg, az azt jelentette, hogy vagy ébren van még valaki odabent, vagy a tolvaj rosszul számolta össze őket. Egyes leírások nem írnak álomba szenderítésről, csupán arról, hogy a Dicsőség Kezének fényét kizárólag annak felhasználója látja, a külső szemlélő továbbra is csak a sötétséget. Ha egyszer meggyújtották, a legendák szerint a kéz fénye egészen addig lobogott, amíg vérrel vagy tejjel el nem oltották.
Több boszorkányper irataiban is feltűnik a Dicsőség Keze. Számos esetben azzal gyanúsították a vádlottakat, hogy áldozataikat ilyen eszközökkel tették magatehetetlenné, vagy nyertek bejutást valahová. A hiedelem az európai kontinensen is elterjedt volt: 1588-ban két német nő vallotta be, hogy a Dicsőség Kezének elkészítése céljából ástak fel két holttestet a helyi temetőből. 1590-ben a legnagyobb és leghírhedtebb skót boszorkányperben North Berwickben egy Dr. John Fian nevű tanító ismerte be (kínzás hatására), hogy a Dicsőség Kezének segítségével jutott be éjszaka egy templomba, ahol aztán ördögimádó fekete misét (a hagyományos szertartás kifordított megcsúfolását, amely a népi hiedelmek szerint a boszorkányok egyik tevékenysége volt) tartott.
A „Hand of Glory” elnevezés is vélhetően a kontinensről származik: francia nyelven ugyanez a kifejezés, a „main de gloire” a mandragóra nevű, szintén mágikus tulajdonságokkal összekapcsolt növényt jelentette.
Habár igen nehezen képzelhető el bármiféle valódi hasznuk, a Whitbyben kiállított kéz, valamint a boszorkányperek feljegyzései arról tanúskodnak, a grotesztk talizmánban való hiedelem széles körben elterjedt volt, egyes helyeken pedig olyannyira, hogy volt, aki elkészítette – és talán még használta is – a Dicsőség Kezét.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
