Múlt-kor.hu

A fájdalom festőnője – Frida Kahlo rögös útja a halálig

A fájdalom festőnője – Frida Kahlo rögös útja a halálig

2021. szeptember 19. 08:52 Pásztor Kristóf

A XX. század egyik legegyedibb művészének élete sorscsapások sorozata volt. Frida Kahlót testileg betegségek és balesetek gyötörték, lelkét pedig az ezekből következő csalódások. Nyugalmat otthonaiban sem talált, előbb szülei, utóbb saját feszültségekkel teli házassága miatt. 

Kahlo 1907. július 6-án született a Mexikóváros melletti Coyoacán nevű faluban, teljes születési neve Magdalena Carmen Frida Kahlo y Calderón volt. Édesapja, a német születésű Guillermo (eredetileg Karl Wilhelm) Kahlo azután lett fényképész, hogy egy baleset epilepsziás rohamokat idézett elő benne, s emiatt nem tudta befejezni németországi egyetemi tanulmányait. A férfinak egy korábbi házasságából volt két lánya, édesanyjuk halála után azonban egy apácazárdába küldte őket, és még felesége halála estéjén megkérte Matilde Calderón kezét annak édesapjától.

Guillermo Kahlo és Matilde Calderón házasságából négy lány született, Frida a harmadik volt. Gyermekkorára úgy emlékezett vissza, hogy az otthoni hangulat gyakran volt „nagyon-nagyon szomorú”. Az 1910-ben kezdődő forradalmat megsínylette Guillermo fényképész-vállalkozása, a szigorú és igen vallásos Matilde pedig meglehetősen feszült viszonyba került a gyermekeivel. Kahlo szerint szülei házassága nélkülözte a szerelmet.

Hatéves korában Kahlo gyermekbénulás áldozata lett. Jobb lába egész életére gyengébb, rövidebb és vékonyabb lett a balnál. Fogyatékossága miatt viszont közelebb került a maga betegségével ugyancsak küszködő édesapjához. Kahlo sok időt töltött a fényképész Guillermóval annak stúdiójában, főként portrék retusálásával.

Csínytevés, ugratás, fiatalítás

A kislány ugyan kortársainál később kezdte el tanulmányait (meg egy ideig magántanuló is volt), azonban igen jól tanult. Az elemi iskolát követően apja kívánságának megfelelően egy német iskolába íratták, ahonnan hamar kicsapták. Következő iskolájában, egy tanítóképzőben sem maradt sokáig, miután egy tanárnő szexuálisan közelített felé. 15 éves korában, 1922-ben azonban bekerült a neves Országos Előkészítő Iskolába, s ott döntötte el, hogy orvos lesz. Az intézmény első női diákjai közé tartozott, a 2000-ből mindössze 35-en voltak lányok.

Az előkészítő iskolában is a lázadóbb személyiségű tanulók között tartották számon, csínytevéseinek nemcsak diáktársai, hanem tanárai is célpontjává váltak. Ugyanakkor változatlanul jól tanult, mi több, kezdett elmélyülni a mexikói kultúrában és a politikai aktivizmusban. Az őshonos kultúra felkarolását, az „indigenismo” elnevezésű identitásérzet kialakítását az intézmény is támogatta, mivel le akart számolni azzal a mexikói társadalomban mélyen beágyazott gondolattal, hogy Mexikó kultúrája alsóbbrendű, mint a gyarmatosító Spanyolországé. Édesanyja révén maga Kahlo is részben őslakos származású volt.

Nézeteit osztotta a csínytevésekben szintén tevékeny baráti köre – a kilenc lány egy „cachuchas” nevű csoportba tömörült. A viccelődések, ugratások mellett pedig színdarabokat adtak elő, és hosszan vitáztak például a filozófiáról. Kahlo az ő körükben – hogy ne tűnjön ki kora miatt – kezdte el azt állítani magáról, hogy nem 1907-ben, hanem 1910-ben született. Ez már csak azért is jobban hangzott, mert így a mexikói forradalommal is egyidősnek állíthatta be magát. (Az 1910-es születési évhez élete végéig ragaszkodott a nyilvánosság előtt.)

Kahlo 1925-ben munkába állt, hogy könnyítsen családja anyagi helyzetén. Egy időre gyorsíróként helyezkedett el, majd édesapja egyik barátja, Fernando Fernández grafikus műhelyében lett fizetett gyakornok. Itt főleg metszeteket készített. Bár Fernández is elismerően szólt rajztehetségéről, Kahlo ekkor még nem tekintette karrierje terepének a képzőművészetet.

„Mint kard a bikába”

A következő nagy törés 1925-ben történt Frida Kahlóval: szeptember 17-én felszállt a buszra, amely mindennap hazavitte az iskolából, azonban eszébe jutott, hogy nincs nála az esernyője. Sietve leszállt, visszament az iskolába, ahol azonban nem találta meg, amit keresett. A következő busszal indult haza, ez a jármű azonban útközben úgy ütközött egy villamossal, hogy kamaszlány életveszélyesen megsérült: a kapaszkodókorlát „úgy állt belém, mint a kard a bikába” – emlékezett vissza később tragédiájára.

Kahlónak szinte minden porcikája megsérült, a gerince három helyen is, a kulcscsontja, több bordája, valamint a medencecsontja tört el, válla pedig kimozdult a helyéről. S ő még szerencsésnek mondhatta magát, a balesetben ugyanis többen meghaltak. Kahlo egy hónap után ugyan elhagyhatta a kórházat, azonban több mint két éven keresztül időről időre újra ágyba kényszerült.

Ez alatt az idő alatt – hogy el tudja foglalni magát – édesanyja egy különleges festőállványt készíttetett neki. Kahlo ezen legfőképpen – egy tükröt felfüggesztve ágya fölé – önarcképeket festett (élete során összesen 55-öt készített). Később azt mondta: „Azért festem magamat, mert oly gyakran vagyok egyedül, és mert én vagyok az az alany, akit a legjobban ismerek.”

A baleset nem csupán a fiatal lány testét roncsolta össze, az orvosi karrierről dédelgetett álmait is szétzúzta, soha többet nem volt képes hosszabb ideig állni. E körülmények indították a művészi hivatás felé.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A fájdalom festőnője – Frida Kahlo rögös útja a halálig

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2021. ősz különszám: Sorsok, Legendák, Küzdelmek

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra