A Conducator bukása
2014. december 23. 13:59 Csernus Szilveszter
Az utolsó órák
Bár igyekeztek titokban tartani a házaspár hollétét, december 23-án és 24-én többször is megtámadták az épületet. Ezekben a napokban még úgy tűnt, hogy a diktatorikus államgépezet magára találhat, megindult némi visszarendeződés, miközben a harcok már az ország több nagyvárosában folytak. A Ceauşescu-házaspár elítélésének és kivégzésének gyorsasága is ezzel magyarázható.
1989. december 25-én, karácsony napján katonai törvényszék elé idézték Nicolae és Elena Ceauşescut, népirtással (a decemberi tűzparancsok kiadása révén), társadalmi javak megsemmisítésével, a nemzetgazdaság aláásásával és a mindezek elől való külföldre menekülés kísérletével vádolva meg őket. (az ítélet közleménye emellett egymilliárd dollár külföldre menekített pénzvagyonról is szól, amelynek tényleges mértéke és sorsa máig viták tárgya).
Ceauşescu államelnöki voltára hivatkozva nem ismerte el letartóztatását és a bíróság illetékességét, védekezése során pedig kijelentette, hogy csak a Nagy Nemzetgyűlés előtt hajlandó beszélni. Az eljárás több szempontból is nélkülözte a jogszerűséget, hiszen a vádló egyben ítélkező is volt, egyetlen bizonyítékot sem vonultattak fel és a halálos ítélet ellen sem fellebbezni, sem kegyelemért folyamodni nem lehetett. De forradalmi idők jártak, ráadásul 1947-ben sem tartották törvényesnek eleinte az új kommunista hatalomátvételt, a helyzet pedig hasonló a mostanihoz – hangsúlyozták az ítélkezők.
Mint ismeretes, Nicolae és Elena Ceauşescut a villámgyorsan lezavart tárgyalást követően kivégezték – néhány évig még az esemény helyszínét is titkolták, bár a holttestekről a televízió még karácsonykor közölt felvételeket. Napjainkban a târgoviștei laktanyában a tárgyalás és a kivégzés helyszínét mint múzeumot látogathatjuk meg.
Figyelem! A következő képsorok a nyugalom megzavarására alkalmasak!
A Ceaușescu-házaspár kivégzése
A magyaroknak ha nem is vezető, de jelentős szerep jutott a decemberi forradalomban. Amellett, hogy a Tőkés László melletti nemzetközi szimpátiatüntetés adta a „kezdő löketet", ezt az is mutatja, hogy Temesvár mellett a mintegy tucatnyi városban zajló forradalmi események helyszíne között találjuk a szintén jelentős magyar közösséggel rendelkező Aradot, Marosvásárhelyt, Nagyszebent, Brassót, Kolozsvárt és Nagyváradot is.
Nem elhanyagolható Magyarország szerepe sem. Öt évvel az események után nyilatkozta a Németh-kormány akkori külügyminisztere, Horn Gyula, hogy kilátásba helyezték a felkelőknek nyújtott katonai segítséget, ám erre végül nem került sor; a világsajtó elé tárt képek a forradalom nem egyszer véres mozzanatairól részben a magyar hírügynökségnek, az MTI-nek voltak köszönhetőek.
1989-ben úgy tűnt, a gyűlölt diktatúrával leszámoló románok és a magyar kisebbség, sőt a két állam, a két nemzet egymásra talál. Sajnos az ilyen szempontból békés idők korán véget értek: a forradalmat követő kaotikus időszak már három hónap múlva halálos áldozatokkal járó pogromhoz vezetett Marosvásárhelyen.
A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
