A bölcsőtől az íróasztalig: így hódították meg a nők a magyar irodalmat a meséken keresztül
2026. január 27. 09:12 Múlt-kor
Nem csupán az esti mesék elmondói, hanem a magyar irodalmi intézményrendszer öntudatos építői voltak azok a 19. századi asszonyok, akiknek szerepét egy frissen megjelent tanulmánykötet helyezi új megvilágításba. Bezerédj Amália úttörő munkájától a feminista Schwimmer Rózsa nemzetközi sikereiig: az ELTE kutatói feltárták, hogyan vált a gyerekirodalom a nők számára a „trójai falóvá” a férfiak uralta irodalmi életbe való belépéshez.
Sokáig tartotta magát a nézet, hogy a 19. század magyar irodalmát kizárólag a kávéházakban politizáló férfiak írták, miközben a nők legfeljebb múzsaként vagy olvasóként voltak jelen. Az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontjának égisze alatt, Török Zsuzsa, Domokos Mariann és Gulyás Judit szerkesztésében napvilágot látott, A gyerekirodalom születése és a nők (1840–1918) című kötet azonban alapjaiban írja át ezt a képet. A könyv rámutat: a nők számára a gyereknevelés „természetesnek vett” kötelessége nyitotta meg a kaput a professzionális írói karrier felé. Míg a regényírást a korban gyakran férfias, sőt, a női erkölcsökre veszélyes tevékenységnek tartották, a mesék és ifjúsági lapok szerkesztése társadalmilag elfogadott, „legitim” belépőt jelentett a nyilvánosságba.
A kötet egyik legnagyobb érdeme, hogy olyan neveket emel vissza a köztudatba, akik a maguk korában meghatározóak voltak, mára azonban kikoptak az irodalomtörténetből. A kiindulópont 1840, Bezerédj Amália Flóri könyvének megjelenése, amely az első, nyomtatásban kiadott, női szerző által jegyzett magyar gyerekkönyv volt. De a tanulmányok sorra veszik azokat a szerzőket is, akik már nem csupán anyai ösztönből, hanem tudatos pedagógiai és írói ambícióból alkottak.
Ilyen volt Kalocsa Róza, a lapszerkesztő nők első generációjának tagja, aki A Méhecske című folyóirattal nemcsak szórakoztatott, hanem a felekezeti oktatás céljait is szolgálta. De megismerhetjük Faylné Hentaller Mária nevét is, akinek népmese-gyűjteményei (Hol volt, hol nem volt) a formálódó magyar gyerekkultúra alapköveivé váltak, és akinek munkáit még a nagy palóc, Mikszáth Kálmán is méltatta előszavaiban. A kötet különleges fejezetei foglalkoznak a „lányirodalom” születésével. Kánya Emília vagy éppen Vachott Sándorné művei nemcsak olvasmányok voltak, hanem a modern női szerepek (a „honleánykák”) formálói is egy változó világban.
A kutatás egyik legizgalmasabb felismerése a gyerekirodalom határokon átívelő jellege. Pulszky Teréz például angliai emigrációban írta karácsonyi mesejátékait, amelyekben a száműzetés és a boldogulás kérdései keveredtek a gyermeki fantáziavilággal. A kötet kitekintése egészen az első világháború végéig vezet: a későbbi feminista és békemozgalmi aktivista, Schwimmer Rózsa Tisza Tales című kötetével például a magyar folklórt igyekezett a nemzetközi porondra vinni, bizonyítva, hogy a gyerekkönyv diplomáciai eszköz is lehet.
Az ELTE HTK Irodalomtudományi Kutatóintézetének könyvsorozatában megjelent kötet így nemcsak irodalomtörténészeknek szóló csemege: rávilágít arra a csendes forradalomra, amelynek során a nők az „ártatlan” gyermekmeséken keresztül vívták ki helyüket a magyar szellemi életben, professzionális szerzőkké, szerkesztőkké és a modern olvasóközönség nevelőivé válva.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
