Múlt-kor.hu

A 19. századi „vámpírmániát” valódi beszámolók indították el

A 19. századi „vámpírmániát” valódi beszámolók indították el

2019. október 31. 16:43 Múlt-kor

Bram Stoker klasszikus horrorregénye, az 1897-ben megjelent Drakula eredeti kézirata tartalmazott egy előszót, amely végül nem jelent meg a kiadott műben. A kivágott szövegben az író hitet tesz amellett, hogy műve nem pusztán a képzelet szüleménye: „Igen szilárd meggyőződésem, hogy nem fér semmiféle kétség ahhoz, hogy az itt leírt események valóban megtörténtek, bármennyire hihetetlenek és felfoghatatlanok első látásra. Meggyőződésem továbbá, hogy bizonyos mértékig mindörökre felfoghatatlanok is maradnak.” Miért gondolhatta így az író?

Titokzatos esettanulmányok

Drakula gróf alakja egyfajta csúcspontja volt annak a Kelet-Európában két évszázadon át szilárdan élő hitnek, hogy léteznek élőholtak, akik az élők közt járnak, és vérükből táplálkoznak.

Stoker és más 19. századi gótikus írók egyik legmeghatározóbb ihletője egy 18. századi francia bencés szerzetes és kiemelkedő teológus, Antoine Augustin Calmet munkája volt.

Calmet kétkötetes műve, a Disszertációk az angyalok, démonok, és szellemek megjelenéséről, valamint Magyarország, Bohémia, Morvaország és Szilézia vámpírjairól 1746-ban jelent meg, és a vámpírokkal kapcsolatos korabeli folklór valóságos kincsestára.

A szerző gondosan összegyűjtött és megvizsgált számos, a kontinens keleti régióiból a 17. század végén és a 18. század első felében érkező, vámpírtámadásokról szóló beszámolót.

E történetek intenzív tudományos vitát gerjesztettek, melynek során filozófusok és orvosok sora igyekezett feloldani a beszámolók hihetetlensége és forrásaik hagyományos megbízhatósága közti ellentmondást.

A francia szerzetes a mű előszavában számolt azzal, hogy a természetfeletti erők komoly tanulmányozása kritikát és gúnyt válthat ki, azonban kitartott amellett, hogy az ilyen szavahihető forrásokból származó vallomások túl részletesek, és egyúttal túlságosan egybevágóak ahhoz, hogy egyszerű képzelgésként vagy merő kitalációként elvesse őket. A vámpírokról szóló különféle leírások szerinte gondos tanulmányozást igényeltek.

Calmet számos olyan beszámolót gyűjtött össze, melyekben a tanúk olyan halottakat láttak, akik „visszatérnek a földre, beszélnek, járnak, falvakat fertőznek meg, visszaélnek emberekkel és állatokkal, közeli hozzátartozóik vérét szívják, elpusztítják egészségüket, végül pedig halálukat okozzák.” Eme élőholtakat, írta Calmet, „vámpíroknak nevezik.”

A gyűjtemény egyik leghíresebb írása egy osztrák hadisebésztől, Johann Flückingertől származott. Az orvos egy bizonyos Arnold Paole, egy szerb faluból származó katona esetét jegyezte le, aki állítólag egy vámpír áldozatává, majd maga is vámpírrá vált.

Hogy a rajta ülő rontást megszüntesse, Paole az állítólagos vámpír sírjából vett földet evett, és bekente magát az illető vérével. Ezt követően visszatért megszokott életéhez a tanyán, de hamarosan szekérbalesetben életét vesztette.

Körülbelül egy hónappal halála után a falubéliek azt állították, Paole feltámadt a sírból, és több embert meggyilkolt. Emellett haszonállatokra és más állatokra is rátámadt, és minden csepp vérüket kiszívta.

A gyanakvó falusiak kiásták Paole holttestét. Teljesen épnek tűnt, és még a körmei és a haja is úgy tűnt, mintha nőttek volna halála óta.

A koporsó belseje a friss vértől piroslott, ami egyértelműen igazolta a gyanút: a jelenlévők nem voltak restek, azonnal „karót vertek szívébe, amitől hangos nyögést hallatott, és súlyosan vérzett.”

Ezt követően a falubéliek több más halott sírját is kiásták, akikről úgy tartották, vámpírrá változhattak, és hasonló eljárásban részesítették őket, hogy biztosan holtak maradjanak.

A 19. századi „vámpírmániát” valódi beszámolók indították el

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. ősz különszám: 101 kép rólunk

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra