40 kilométerre is ablakokat tört be a német kémek akciója New Yorkban
2020. július 30. 10:58 Múlt-kor
A tettes nyomában
A robbanássorozatot követő napokban a káosz volt az úr. A rendőrök letartóztattak három vasúti tisztviselőt emberölés vádjával, mivel a tűz két teherszállító vagonból indult ki. Ezután a móló őreit vitték ki kihallgatásra, a tragédia éjszakáján ugyanis több füstölőt is meggyújtottak a szúnyogok távol tartása érdekében.
A szövetségi hatóságok azonban nem ide vezették vissza a tűz kiindulását, és végül arra jutottak, hogy a robbanásokat bizonyára véletlen baleset okozta – annak ellenére, hogy több, javarészt New York környékén található gyárban gyanús körülmények között bekövetkező robbanás miatt német ügynökökkel szemben is felmerült a gyanú.
Ahogy Chad Millan The Detonators című könyvében rámutatott, az USA-ban ekkoriban egyfajta naiv jóhiszeműség határozta meg a németekhez való hozzáállást. Még Woodrow Wilson elnök sem tudta elképzelni, hogy a németek képesek lennének hasonló akciók véghezvitelére.
A művelt, szorgalmas, jól öltözött német-amerikaiak patriotizmusuknak, az amerikai életstílushoz való alkalmazkodásuknak köszönhetően más kisebbségekhez képest kevesebb probléma merült fel integrációjuk kapcsán.
Johann Henrich von Bernstorff 1914-ben lett washingtoni német nagykövet. A gróf azonban nem diplomatákkal, hanem kémekkel, valamint a német háborús erőfeszítések minden szükséges eszközzel történő támogatására elkülönített több millió dollárral érkezett az amerikai fővárosba.
A nagykövetségen hamis útleveleket állítottak ki, amelyek lehetővé tették, hogy a németek az antantblokád ellenére is szabadon utazhassanak.
A nagykövet emellett támogatta több, Nagy-Britanniába utánpótlást szállító hajó elsüllyesztését, valamint az ún. nagy fenol-tervet, amelynek keretében a németek elérték, hogy az amerikaiak jelentős mennyiségű fenolt ne a briteknek juttassanak háborús céljaik elérése érdekében, hanem a németek használják fel a készleteket aszpirin előállítására.
A nagykövet mesterkémeinek egyike Franz von Rintelen volt, akinek „ceruzabombája” halálos fegyvernek bizonyult. A cigarettaméretű eszközben savakat helyeztek el, amelyet rézkamrákban tároltak. Az elemek találkozása kisebb, csendes robbanást idézett elő, és az eszközből lángok törtek fel.
Ha megfelelően tervezték meg és helyezték el, úgy időzíthették, hogy csak napokkal később robbanjon fel, amikor a hajók rakományukkal együtt már a tengeren voltak.
Von Rintelenről úgy tartják, 36, összesen több millió dollár értékű rakománnyal megpakolt hajó elsüllyesztése fűződik a nevéhez. A mesterkém megfelelő összegű kenőpénz segítségével könnyedén a hajók közelébe férkőzött.
Feltehetően ugyanígy jutott be Michael Kristoff, egy, a New Jersey állambeli Bayonne-ban élő, a világháború során az amerikai hadseregben szolgáló, emellett azonban a németeknek kémkedő szlovák emigráns is a Black Tom-i lőszerraktárba 1916 júliusában.
A nyomozók Kristoff főbérlőjétől megtudták, hogy néha különös módon viselkedett, és olykor koszos kézzel és ruhával, üzemanyagtól bűzölögve tért haza az éjszakai órákban. Kristoff feltehetően két német segítője, Lothar Witzke és a német-amerikai Kurt Jahnke segítségével helyezte el a robbanószereket, amelyek végül a július 30-i robbanássorozatot okozták.
A nyomozók számára azonban több évbe telt, hogy megállapítsák a németek robbantásokban játszott felelősségét.
A háború után felállított, a cégek és a kormányok első világháború alatti német szabotázsakciók következtében elszenvedett kártérítési igényeinek elbírálása érdekében létrejött bizottságok 50 millió dollárt szavaztak meg a Black Tom-incidens károsultjainak.
Évtizedek teltek azonban el, mire a németek kiegyenlítették a számlát. Közben hulladéklerakó projekteknek köszönhetően a Black Tom-szigetet a Liberty State Park-hoz csatolták hozzá. Manapság egy emléktábla őrzi az esemény emlékét.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
