26 négyzetméternyi történelem – Benczúr Gyula: Budavár visszavétele
2021. október 31. 08:03 Romek Dóra
Női aktok helyett ágyúkerék
Mindezekkel a részletek pontos kidolgozását segítő tanulmányokkal párhuzamosan Benczúr az 1880-as években kompozíciós vázlatokon is dolgozott. A kép a művész első tömeges alkotása, korábbi művein sokkal kevesebb alak szerepelt, de nemcsak ezért érlelődött maga a kompozíció is évekig, hanem azért is, mert az Akadémia útmutatásai szerint többször is át kellett dolgoznia művét. Az első vázlatokon például a kép előterében látható ágyútalp és ágyúkerék helyett női aktok, ruhátlan rabnők szerepelnek – minden bizonnyal a győzelem allegorikus megjelenítésének a szándékával. Ezeket az aktokat azonban az Akadémia oda nem illőnek és feleslegesnek tartotta.
A képet végül kilenc évig tartó előkészítő munka után 1893-ban kezdte el festeni a leendő pesti városháza számára. 1896-ban, a millennium évében készült el, ekkor ki is állították a Műcsarnokban – bemutatásának évében egyértelműen pozitív fogadtatást kapott. Dicsérték monumentalitását, tiszta kompozícióját, gazdag színvilágát, hiteles portréit, realizmusát, letisztultságát. De a századfordulón az akadémizmus felett már hazánkban is erősen eljárt az idő, a XIX. század utolsó évtizedeiben Európát már meghódította a több mint húsz évvel korábban forradalmat teremtő impresszionizmus, egyre nagyobb teret nyer a posztimpresszionizmus. De idehaza is működött már a nagybányai művésztelep, Szinyei Merse Pál – akivel, emlékszünk, Benczúr együtt került Karl von Piloty müncheni osztályába – festészete meghódította az itthoni közönséget is.
Rövid ideig tartott tehát a Budavár visszavételének sikere, amely pompás kosztümjeivel, hatásosan bemutatott külsőségekkel az akadémizmus megmerevedésének az iskolapéldája. A mű a történeti festészet utolsó nagy összefoglalása, a műfaj lehetőségeinek a lezárása: valódi történés, igazi „akció”, aktív hősök és hiteles érzelmek nélkül. És ez akkor is a történeti műfaj kiüresedését jelenti, ha sem a festő, sem a megbízói valójában nem csatajelenetet, nem ostromot, nem ütközetet szerettek volna látni a vásznon. A kép valódi célja az Osztrák–Magyar Monarchia korszerűségének és a Habsburgok jogainak ünnepélyes közvetítése, annak hangsúlyozása, hogy a törököt a Szent Ligát vezető Lotaringiai Károly segédletével sikerült kiűzni Európából és Magyarországról.
A pogányságot legyőző kereszténység ünnepélyes diadalát megörökítő festmény azonban befejezésekor éppen olyan korszerűtlen volt, mint maga az általa dicsőített Osztrák–Magyar Monarchia.
A kép központi figurája Lotaringiai Károly, aki selyemruhában, bongyor parókában méltóságteljesen ül fehér lován. Tekintetét az előtte fekvő Abdurrahman pasa holttestére veti – a pasa holtában is tiszteletre méltó jelenség. Károly mellett Koháry István, mögötte Max Emanuel bajor választófejedelem, balján Esterházy János gróf. Körülöttük magyar nemesek: Savoyai Jenő, Pálffy János, Csáky László, Batthyány Ádám, Vak Bottyán, Barkóczy Ferenc és Bercsényi Miklós – Benczúr régi metszetek alapján festette meg a csoport tagjait.
A győztes seregeket vezető Károly a XI. Ince pápa kezdeményezésére 1684. március 5-én létrejött Szent Liga vezéralakja is volt egyben – a törökellenes szövetséget a Habsburg Birodalom, Lengyelország, a Velencei Köztársaság és a pápa alapította, majd két évvel később Oroszország is csatlakozott hozzájuk. A megrendelő egyértelmű szándéka az volt, hogy a törökök feletti győzelmet az európai összefogás sikereként dicsőítse, az európai seregek együttes győzelmét hangsúlyozza. Benczúr azonban igyekezett kiemelni a magyarok szerepét.
Lotaringiai Károly megjelenése eleve kizárja annak még csak gyanúját is, hogy ő maga személyesen részt vett volna a harcokban – előtte áll azonban, kivont karddal, sebesült karral Petneházy Dávid, aki a hagyományok szerint az ostromlók közül elsőnek, gyalogosan, katonái előtt menetelve ért fel várba, és aki később bele is halt ott szerzett sérüléseibe. Mögötte Gabriel Gautieri atya, kezében a győzelmi jelképként szolgáló kereszttel. Tőlük jobbra egy kürtös lovas, a festmény egyik legelevenebb részlete, merész rövidülésben ábrázolva, alakja a kompozíció kiegyensúlyozottságát biztosítja. A háttérben balról a magyar, jobbról a német seregek láthatók.
Benczúr korábbi történelmi művein is kerüli a látványos összeütközéseket, inkább a tiszta, világos kompozíciókat kedveli. Festménye valójában nem más, mint a XIX. század végének tudásának összefoglalása az 1686-os ostromról – „valósághű” ábrázolás, ahogyan azt az 1890-es években hitelesnek gondolták az akkori szereplőkről, fegyverekről, ruhákról, helyszínről. Benczúr Gyula valóban nagyon sokat foglalkozott a festmény előkészítésével, a történelmi háttér felkutatásával – minderről rengeteg vázlata, tanulmányrajza is árulkodik, amelyeket többek között a betléri Andrássy-kastélyban és a nyíregyházi Jósa András Múzeumban őriznek.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
