Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Táncsics-börtön: középkori ágyasházból amerikai kaszárnya

2014. október 7. 14:00

<

Az amerikai évek

1946-ban (hivatalosan 1948-ban) az Egyesült Államok szerezte meg az épületet, azonban a tulajdonoscsere kérdése máig vitatott. Az első verzió szerint az USA illetékes minisztériuma kiszámolta, hogy mekkora kárt tett a magyar légvédelem a légerejében (illetve, hogy arra korábban mekkora összeget költött), forintosította, s így gyakorlatilag háborús jóvátételként kapta az ingatlant. Egy másik magyarázat szerint vásárlással szerezte meg Washington a festői látképpel bíró területet, azonban az ezt igazoló dokumentumot még senki sem tudta felmutatni.

Néhány hónappal ezelőtt még amerikai tengerészgyalogosok játszottak itt

Az 1950-es években az egykori börtönben kb. 45-50 tengerészgyalogos állomásozott, akik a Szabadság téri amerikai nagykövetség védelmét látták el, később ez a szám jelentősen megcsappant, s az 1980-as évektől kezdve főként csak rekreációs céllal szállásoltak el iraki, afganisztáni, illetve a kuvaiti háborús veteránokat az épületben. A katonák egyébként egy konditeremmel, egy virtuális lőtérrel, egy kerti grillel, valamint egy kosárlabdapályával járultak hozzá a középkori múlttal bíró ingatlanközpont építészetéhez. Különleges helyzet állt elő 1985-ben, amikor Budapest visszakapta a lőporraktárat, azonban mivel azt csak amerikai területen lehetett megközelíteni, a magyar állam jelképes, évi egy dolláros díjért bérletként adta ki az ingatlant az Egyesült Államoknak.

A pletykákkal ellentétben nem itt faggatták ki Oszama bin Ladent, a fekete falú szobában virtuális lőtér üzemelt

George W. Bush amerikai elnök 2006. június 21-22-i budapesti látogatásán elvi egyezség született a Táncsics-börtön ingatlancsere formájában történő visszaszolgáltatásáról. A végül 2007-ben aláírt megállapodás értelmében az amerikai fél a Táncsics-börtönt is magában foglaló ingatlant két másik épülettel együtt visszaadja a magyar államnak, cserébe Magyarország csaknem két és fél milliárd forint értékben felújítja és átadja az amerikai nagykövetség melletti két épületet. A budavári börtön végül 2014. június 20-án került ismét magyar kézbe. Mától a Budapesti Történeti Múzeum régészei veszik birtokba a leletekben igen gazdag területet, amelynek feltárása után a tervek szerint 1848-as emlékközpont nyílhat Kossuth egykori rabságának helyszínén.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Táncsics-börtön: középkori ágyasházból amerikai kaszárnya

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tél: Szoknyával a politikában

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra