Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Táncsics-börtön: középkori ágyasházból amerikai kaszárnya

2014. október 7. 14:00

<

Táncsicsot hideg vízzel sem lehetett felkelteni

Az 1848-as forradalom első eseményei is szorosan kapcsolódnak az épülethez, ugyanis innen szabadították ki Táncsics Mihályt - aki a közhiedelemmel ellentétben nem a kaszárnya udvari melléképületében raboskodott. Jamrik Leventétől az érdeklődők megtudhatták, hogy viszonylag könnyen ment az akció, ugyanis a börtön ablakain nem volt rács, az osztrákok csak bedeszkázták a nyílásokat. A pesti forradalmi tömegnek mindössze le kellett feszítenie a deszkákat, Táncsics pedig egyszerűen belépett az ablakból a hintóba. A történet mulatságosan folytatódott, ugyanis a publicista szinte azonnal elaludt a szekéren, majd a mai Vörösmarty térre érve Hauer József, a Nádor fogadó bérlője felajánlotta egyik szobáját a kifáradt írónak, aki ruhástól vetette rá magát az ágyra.

Táncsics Mihály

Eközben a Nemzeti Színházban a Bánk bán előadására készülődtek, az est díszvendége pedig maga Táncsics lett volna, akit azonban még hideg vízzel sem lehetett felébreszteni mély álmából. Valakinek az az ötlete támadt, hogy az egyik színész arcát kenjék be tojással - attól ráncos lesz a színpadi fényben -, s Táncsics-imitátorként álszakállban vonuljon át a színpadon. Jókai Mór a forradalom tisztaságára hivatkozva ezt hevesen ellenezte, s a szomorú - bár kissé komikus - hír bejelentésére készülődött. A színfalak mögött egy csók kíséretében éppen akkor tűzte fel Laborfalvi Róza leendő férje mellére a kokárdát, amikor a függöny fellibbent, s a fellelkesült tömeg úgy vélte, a kiszabadult Táncsicsot látja viszont. Szűnni nem akaró tapsvihar és éljenzés következett.

Miután kiszabadították a fáradt Táncsicsot, bezárták a "rettegett" börtönt, s elfeledkeztek arról a tényről, hogy az író nem egyedül raboskodott ott. Mikor egy hónappal később újra kinyílt a kapu, megtalálták Eftimie Murgu román származású ügyvédet, aki az eltelt hetekben faleveleken és füvön próbált megélni, mivel nem volt elég bátorsága, hogy lemásszon a várfalon, kiáltásait pedig nem hallották meg. Az incidens ellenére Murgu a magyar szabadságharc rendíthetetlen híve maradt.

Különálló épület az egykori Táncsics-börtön udvarán

Négy emberről (egy lengyel, egy osztrák, valamint két magyar) tudjuk, hogy valószínűleg a kaszárnya udvarán, a mostani országzászló környékén végezhették ki az osztrákok 1849. január 30-án. A 19. század második felében térparancsnokságként funkcionált a komplexum, a 20. század első évtizedeiben pedig a magyar pénzügyminisztérium bélyegjövedék és jogilleték hivatala használta.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Táncsics-börtön: középkori ágyasházból amerikai kaszárnya

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra