Isonzó: vérszivattyú az olasz fronton
2014. szeptember 15. 11:00 MTI
Mind az osztrák-magyar, mind az olasz hadsereg hatalmas veszteségeket szenvedett az első világháborúban az Isonzó-menti csatákban, ráadásul a holttestek eltemetése nehéz feladat volt a sziklás terepen - nyilatkozta Stencinger Norbert történész, A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának a tagja, a Nagyháború Blog szerzője azzal kapcsolatban, hogy Ferenc pápa szombaton a környék két katonai temetőjében is imádkozott.
Ferenc pápa első állomása a Foglianóban levő osztrák-magyar katonai temető volt, ahol mintegy 2500 ismert és további 7000 ismeretlen katona nyugszik. Az osztrák-magyar katonai temetőbe Ferenc pápa egyedül lépett be és csendes imát mondott. Ezután a Redipugliában levő katonai temetőbe ment tovább, ahol több mint százezer olasz katona nyugszik, több mint felük szintén ismeretlen.
Stencinger Norbert elmondta, hogy Fogliano és Redipuglia Monte San Michele és a Doberdó-fennsík közelében, az Isonzó mentén fekszik, ezen a területen zajlott az első hat isonzói csata. A hatodikban is az olasz csapatok - Görz, ma Gorizia, térségében - indítottak támadást 1916 augusztusában az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai ellen, amelynek eredményeként elfoglalták Görz városát.
A nagyobb veszteségeket elkerülendő a monarchia hadvezetése visszavonta csapatait a Doberdó-fennsík nyugati szegélyéről, és átadta a fennsíkot az olaszoknak. Emlékeztetett, az olaszok az 1915-ben megkötött londoni egyezményben vállalták, hogy támadólag lépnek fel egykori szövetségesük, az Osztrák-Magyar Monarchia ellen, amely ekkor már hadban állt több fronton, ezért itt védekezésre kényszerült. A csatákban hatalmas veszteségeket szenvedett mindkét fél. Az elesetteket el kellett temetni a forró mediterrán melegben a fertőzésveszély, a végtisztesség megadása és a katonatársak lelki állapota miatt is - mutatott rá Stencinger Norbert.
Mint elmondta, a talaj ezen a területen nagyon sziklás, nehéz volt a temetés, így az ott volt lehetséges, ahol az elegendő földréteg ezt lehetővé tette. Először a frontvonal közelében temettek, mert azt hitték, hogy gyorsabb lefolyású csaták lesznek. Utána, amikor látták, hogy ezek elhúzódására kell számítani, az itteni kiürített települések polgári temetőibe is elkezdtek temetni. Végül odáig jutottak, hogy a frontvonalaktól távolabb nagyobb katonatemetőket alakítottak ki.
Ilyen volt a Magyar Királyi 20. honvéd gyaloghadosztály Devetakiban és a 17-es közös gyaloghadosztály temetője a Visintiniben, a helyreállított Magyar Kápolna közelében. Ezekben a hadosztályokban magyar kiegészítésű ezredek harcoltak. A harcok befejezte után, amikor a lakosság visszatért a területre, ezeket a temetőket felszámolták és gyűjtőtemetőket hoztak létre. Ilyet látogatott meg szombaton a katolikus egyházfő.
A korabeli magyar-olasz kapcsolatokról szólva Stencinger Norbert elmondta, a háború kitörése előtt Olaszország az Osztrák-Magyar Monarchia szövetségese volt, a háborúba nem lépett be. Azonban 1915 áprilisában aláírták a londoni egyezményt, amelyben vállalták azt, hogy az antant oldalán belépnek a háborúba. Ezt azért tették, mert olyan területi követeléseik voltak, amelyeket csak az Osztrák-Magyar Monarchia kárára lehetett volna megvalósítani - jegyezte meg. Mint mondta, óriási felháborodást váltott ki a lépésük, hogy egy szövetséges elárulta a monarchiát.
Stencinger Norbert szólt arról is, hogy a felek között időnként előfordultak frontbarátkozások is, de történtek olyan harci cselekmények, amelyek elmélyítették az ellenséges helyzet. Ilyen volt például a Monarchia 1916. június 29-i gáztámadása, amelyben egy nap alatt - a korabeli számadatok szerint - ötezer fős veszteséget szenvedtek el az olaszok - mondta. Kitért arra is, hogy a háború után az említett terület egy részét, a Monte San Michelét, "szent zónának" nyilvánították, nemzetközi egyezmények születnek a temetők felszámolásáról és a hősi halottak központi gyűjtőtemetőkbe történő áthelyezéséről.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
