Huligánok, jampecek, reakciós sportdrukkerek
2014. július 3. 14:22
"Focialista forradalom"
Probléma volt a filmezési jogok körül is. Hosszas egyeztetés árán sikerült csak elérni, hogy magyar filmesek forgathassanak a magyar csapat meccsein. A svájci szövetség ugyanis eladta a jogokat egy nyugat-német vállalatnak, amellyel a magyar követség tárgyalásokba kezdett, ezek azonban megfeneklettek, amikor a külföldi partner kikötötte, hogy a felvételeket nemcsak hogy nem lehet külföldön forgalmazni, de még itthon se lehet őket nyilvános helyen bemutatni. A magyar fél ekkor erélyesen tiltakozott a FIFA-nál az ellen, hogy a magyar csapat meccseinek filmezési jogaival a tudtukon kívül kereskedtek, ami meg is hozta az eredményt. A hazai filmesek is forgathattak, de a felvételeket még Svájcban elő kellett hívni, így azt megismerve később a német fél is ellenőrizni tudta a forgalmazási megkötések betartását.
Manapság már a csoportok kisorsolásakor, jóval a világbajnokság kezdete előtt tudni lehet, hogy egy-egy, a csoportmeccseket sikerrel megvívó csapat melyik csoport továbbjutójával, majd később melyik meccs győztesével fog mérkőzni azért, hogy még tovább léphessen. A lebonyolítás 1954-ben azonban még nem így zajlott: a kieséses szakasz minden fordulójában úgy sorsolták össze a csapatokat és ez a sorsolás a magyar válogatottnak koránt sem kedvezett. A nyolc között Brazília, az elődöntőben pedig Uruguay volt az ellenfél, a korábbi világbajnokság két döntőse. Az 1950-ben hazai pályán egy gólos vezetése után 2:1-re vesztő brazilokkal szemben szikrázóan kemény mérkőzésen 4:2-re győztek a mieink, az összecsapás a lefújás után az öltözőfolyosón is folytatódott...
A világbajnoki címvédő Uruguay ellen az elődöntőben szintén 4:2 lett az magyar csapat javára, a találkozó minden beszámoló szerint hangsúlyosan sportszerű keretek közt zajlott, viszont 120 percig tartott, mivel a rendes játékidőben nem született döntés.
Mint köztudott, az 1954. július 4-én a berni Wankdorf stadionban megrendezett döntőt a magyar csapat 2:0-ás vezetésről 3:2-re elvesztette. A vereség okainak könyvtárnyi irodalma van, ezek helyett idézzük inkább fel a központi pártlapnak, a Szabad Népnek a meccs utáni értékelését! „Fáradtan játszott a magyar csapat. Nem volt alaptalan az az aggodalom, hogy a nyolc nap alatt sorra került három nehéz mérkőzés túlságosan igénybe veszi játékosainkat. A nehéz, sáros talajon csapatunk ezúttal nem tudta végig azt a játékot nyújtani, amellyel eddig minden ellenfelét biztosan győzte le. A nyugatnémetek viszont, akik a sorsolás jóvoltából lényegesen könnyebb mérkőzések után kerültek a döntőbe, a mérkőzés végéig állták a magyar csapat támadásait. A mieink kezdeti lendülete ezúttal is két gólt eredményezett, a gyors vezetés után azonban könnyített az iramon a magyar csapat. Ez hibának bizonyult. A nyugatnémetek jól használták ki védelmünk pillanatnyi megingásait és gyorsan egyenlítettek. Ennek ellenére is nyerhettük volna a mérkőzést, ha csatársorunk szokott formájában játszik. [...] Hiányoztak ezúttal az ötletes húzások, a lyukra futások, a szárnytámadások a helycserék és a fáradtság nyilvánvaló jeleként a kapu előtti határozottság is.”
Hatalmas volt a csalódás, a közvélemény nem erre számított. Pedig a Keleti pályaudvarnál már ácsolták a dísztribünt a csapat fogadására, emlékbélyegeket nyomtattak – majd zúztak be. Az Országos Testnevelési és Sportbizottság a döntő előtt két nappal elkészítette javaslatát a csapat hazaérkezésével és jutalmazásával kapcsolatban. Több lehetőséget vázoltak, ezek szerint vagy Bécsből érkeznek az ünnepség helyszínére autóbusszal július 7-én 18 órakor, vagy különvonattal Hegyeshalomról, az útirányról az embereket nem kívánták tájékoztatni.
Az egész tervezetből ez az utóbbi az egyetlen pont, amit maradéktalanul meg is valósítottak. A nyilvános fogadásra a Sztálin téren (ma Felvonulási tér) vagy a Kossuth téren került volna sor: himnusz, úttörők virágcsokorral, pártvezetők üdvözlete, és így tovább... A csapat nevében a kapitány, Puskás Ferenc szólalt volna fel. Az állami fogadást a Néphadsereg Tiszti Házába tervezték, a szövetségi kapitányt és a játékosokat a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével tüntették volna ki, az állandó csapattagok mellette még 50 ezer Ft-ot, a többiek a válogatottban betöltött szerepüknek megfelelően arányosan kevesebbet kaptak volna.
A hazai ünnepségeket még volt idő lefújni, a svájci követség által a döntő másnapjára szervezettet már nem. A játékosok itt értesültek róla, hogy az elvesztett meccs miatti düh Budapesten utcai megmozdulásokhoz vezetett. Tüntetések voltak a Keleti pályaudvarnál, az Oktogonnál, a Blaha Lujza téren a Szabad Nép székházánál és a rádiónál is. Utóbbi eseményekről részletesen tájékozódhatunk a másnap a Belső Karhatalom Parancsnoksága számára készített jelentésből. Eszerint a Bródy Sándor utca 5-7. előtt július 4-én éjfél előtt fél órával mintegy 400 fős tömeg verődött össze. Az emberek Sebes Gusztáv azonnali lemondását, és Svájcban maradását követelték és mindezt a rádió útján akarták a szövetségi kapitány tudtára hozni.
A 10 fős őrség nem volt elegendő a tömeg feltartóztatására, az emberek benyomultak a főbejáraton át az udvarra, de a stúdióba nem tudtak behatolni. Az erősítés beérkezte után, 0 óra 20-ra sikerült a rádió területét megtisztítani, de a tömeg csak hajnali fél kettőre oszlott el az épület elől. Fegyver használatra nem került sor, csupán egy nőt tartóztattak le, aki a Néphadsereget szidta.
A cikk folytatása a MNL oldalán
Támogasd a 
szerkesztőségét!
