Kik voltak a szarajevói merénylet résztvevői?
2014. június 25. 17:42
Fekete Kéz: állam az államban
A vizsgálat nem tudott egyértelmű bizonyítékokat feltárni azzal kapcsolatban, hogy a szerb kormánynak, illetve a hivatalos szerbiai szerveknek volt-e valamilyen kapcsolatuk a merénylőkkel, illetve tudtak-e a készülő akcióról. A Monarchia kérte, majd ultimátumban követelte, hogy hatóságai vehessenek részt szerb területen a nyomozásban, ám ezt a szerb kormány, mint szuverenitását sértőt elutasította. Közvetlen felelősségéről utólag is megoszlanak a vélemények. Annyiban biztosan felelős a szerb kormány a történtekért, hogy a Fekete Kéz egyre kiterjedtebb, erőszakos és illegális eszközöket is bevető tevékenységét megtűrte és hagyta megerősödni. 1914-ben már legalább két és fél ezer fős tagsággal rendelkezett a szervezet, keze messze ért, szinte állam volt az államban. Mintha egy kettős politika zajlott volna, a hivatalos szerb politika a felszínen többször elhatárolta megát az illegális tevékenységtől, ám igazából nem akadályozta a szervezet működését.
1914-ben azonban már Nikola Pašić szerb miniszterelnököt is kezdte egyre jobban zavarni Dimitrijević és a Fekete Kéz túlzott befolyása. A hadsereg szerepét és a külpolitikai irányvonalat tekintve is ellentét alakult ki köztük, Dimitrijević ugyanis az aktív, terjeszkedő politika azonnali folytatását szorgalmazta a sikeres balkáni háborúkat követően, és a megszerzett területeken nem civil, hanem katonai közigazgatást kívánt bevezetni. Pašić ellenben úgy vélte, hogy időre van szükség, először meg kell „emészteni" a hódításokat, integrálni kell őket Szerbiába. Polgári közigazgatást vezettek be, és a kormány igyekezett kerülni az 1913-as albániai háborús feszültséget követően az újabb éles konfliktust a Monarchiával.
Egyes interpretációk szerint a kiélezett helyzetben Dimitrijević belpolitikai célra is fel akarta használni a merényletet, arra játszva, hogy a kirobbanó konfliktus majd nyomást gyakorol a külpolitikailag passzív kormányra. A közvélemény megosztott volt, a belpolitikai válság oda vezetett, hogy Pasić 1914. június 4-én kénytelen volt feloszlatni a szerb parlamentet, s augusztus elejére választásokat kiírni, így neki nem volt érdeke egy nagy visszhangot kiváltó sikeres merénylet és az ebből adódó háborús konfliktus.
A szerb kormány valószínűleg értesült a merénylet tervéről, de talán már nem tudta leállítani, ha egyáltalán tett rá komolyabb kísérletet. Ne felejtsük el, hogy számos merénylet fulladt kudarcba, és az útnak indított diákok és szarajevói társaik legkevésbé sem számítottak „profi" merénylőnek, hisz nem voltak rendesen kiképezve, alig konspiráltak, az elfogást követően egymást és segítőiket leplezték le.
Vajon milyen elképzelések vezették Principet és társait? Vallomásaik alapján az értelmiség körében már ismert, de még meglehetősen csekély társadalmi befolyású délszláv eszme hívei voltak, ami az Ifjú Bosznia szervezetén keresztül terjedt a boszniai fiatalok körében. Sőt a jugoszlávizmus fanatikusainak nevezhetjük őket, akik úgy gondolták, hogy a délszlávok felszabadítását és egységállamuk megvalósítását politikai merényletekkel is elő kell segíteni.
Boszniában egyébként a nagyszerb törekvések is jobban eladhatók voltak jugoszlávizmusként, hiszen itt a szerbek úgy éltek együtt délszlávokkal, hogy nem voltak többségben, ugyanakkor a három vallási-etnikai közösség, bár eltérő történelmi és kulturális hagyományokkal rendelkezik, egymáshoz nagyon hasonló délszláv nyelvet beszél. A jugoszláv eszmét ugyanakkor a szerbek vezető szerepével kötötték össze, de az ügynek más délszláv népeket is meg akartak nyerni, ezt jelzi a bosnyák Mehmedbasić bevonása is.
Az egyéni áldozatvállalást fontosnak tartották, s erre tudatosan készültek. Dimitrijević előtt naiv, romantikus, lázadó fiataloknak tűnhettek, de neki kapóra jöhettek. A motivációkban az is szerepet játszhatott, hogy többen gyerekkorukban tbc-fertőzést kaptak, és úgy gondolták, nem fognak soká élni, s valami hősies tettet akartak véghezvinni. Princip és Čabrinović esetében is volt ennek szerepe.
Az utóbbi a merénylet előtti napokban le is fotóztatta magát, hogy maradjon kép utána, miközben azt terjesztette rokonai, ismerősei körében, hogy egy év múlva már a szerb király fog uralkodni Boszniában. Bár ez a világháború után tényleg bekövetkezett, Čabrinović nem érhette meg, mert már 1916-ban meghalt a börtönben.
A cikk folytatása a Magyar Nemzeti Levéltár oldalán
Támogasd a 
szerkesztőségét!
