A „vörös térkép" árnyékában
2014. június 4. 12:31
Sokak számára ismert a Magyar Királyságnak trianoni béketárgyalásokra elkészített etnikai térképe, a magyarságot jelölő színről elnevezett "vörös térkép". A „carte rouge"-on kívül azonban számos más kiemelkedő térképet is alkottak Teleki munkatársai a béketárgyalásokra. Ezek közül egy kevésbé ismert, kivételes szakmai értékű térképet mutat be a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársa, Türke Gábor.
Feldolgozhatatlan veszteség
Az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések részeként 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés Magyarország számára rendkívül súlyos következményekkel járt. Az ország elvesztette területének és lakosságának kétharmadát, nyersanyagkészleteinek, iparának, vasúthálózatának, bank- és hitelintézeteinek, szántó- és erdőterületeinek ágazattól függően 60-80 százalékát. A mennyiségben bekövetkezett veszteséget súlyosbította, hogy a határok módosítása következtében felbomlott a Kárpát-medencében évszázadok alatt kialakult és ez idő alatt organikussá vált gazdasági-földrajzi egység, így a maradék országnak nem egyszerűen kevesebb eszközzel, hanem ráadásként egy torz gazdasági-közlekedési struktúra keretei között kellett boldogulnia.
A helyzet geopolitikailag sem volt kedvezőbb: a természetes határait vesztett 93000 km² területű és 7,6 millió lakosú országnak számottevő hadsereg nélkül, stratégiailag kedvezőtlen elhelyezkedésű határokon kellett szembenéznie egy, a területét lényegében körülölelő 47 milliós szövetséges blokkal. A magyarságot, mint nemzetet külön csapásként érte, hogy a Kárpát-medencében az idő tájt élt 10,2 millió magyar egyharmada egyidejűleg négy különböző állam területén idegen uralom alá került.
Magyarországon már kevéssel a háború befejezése előtt megkezdték a felkészülést a békekonferenciára. Az antant által Romániának és Szerbiának a háború alatt tett ígéretek, a cseh, román, szerb követelések, valamint a fegyverszünet megkötését követő lépéseik tekintetében nyilvánvaló volt, hogy a béketárgyalásokon területelcsatolásra irányuló törekvésekkel kell számolni. A magyar stratégia ezért - amellett, hogy szükségesnek tartotta az ország területi integritásának fenntartását - azt célozta meg, hogy a problémát történelmi, demográfiai és gazdasági szempontok együttes felhasználásával, tudományos eszközrendszerrel közelíti meg.
A béketárgyalások magyar anyagának összeállításával, illetve az azzal kapcsolatos munka megszervezésével ezért 1918 őszén a külügyminisztérium a későbbi miniszterelnököt, az akkor már nemzetközileg elismert földrajztudóst, a Földrajzi Társaság főtitkárát, gróf Teleki Pált bízta meg. Irányítása alatt nagyszámú tudós dolgozott, akik igen rövid idő alatt a Kárpát-medence földrajzi, etnikai, gazdasági és politikai viszonyait bemutató térképek, illetve dokumentumok egész sorát hozták létre. Céljuk az volt, hogy bizonyítsák a Kárpát-medence gazdasági egységét, tájegységeinek elválaszthatatlan összetartozását, valamint bemutassák az aktuális nemzetiségi viszonyokat. A magyar delegáció 1920 januárjában rendkívül sokoldalú, részletes, kiemelkedő tudományosságú anyagot vihetett magával a béketárgyalásokra. Az önmagában is figyelemre méltó teljesítményt tovább növeli, hogy mindezt szűkös anyagi keretekből, rendkívül zavaros belpolitikai viszonyok közepette valósították meg.
E munka legismertebb darabja az ún. „vörös térkép" (carte rouge), amely Magyarország etnikai viszonyait mutatta be (nevét onnan kapta, hogy a magyarság vörös színnel volt rajta jelölve), újdonsága pedig abban rejlett, hogy a nemzetiségek szerinti népességeloszlást a világon elsőként a népsűrűség figyelembe vételével ábrázolta.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
