Hatalmas "rénszarvasfogót" találtak a Huron-tóban

2014. április 30. 08:56

A Michigani Egyetem kutatói úgy vélik, közel 9 ezer éves az az ősi amerikaiak által használt vadászati segédeszköz, amelyet a rénszarvascsordák vándorlásainak területére építettek.

Az i. e. 8-7. évezredben egy szárazföldi híd, az ún. Alpena-Amberley-hegyhát kötötte össze Észak-Michigant Dél-Ontarióval, amely a bennszülöttek számára táplálékforrásként szolgáló emlősök egyik legfontosabb vonulási terepe volt. Mára ez több mint negyven méterrel a víz alatt található, azonban az utolsó jégkorszak idején még száraz körülmények uralkodtak a térségben.

Víz alatti szonár és távirányítású járműre szerelt videokamera segítségével a régészek két párhuzamos kősort azonosítottak, amelyek 8 méterre találhatóak egymástól és 30 méter hosszúak. A leletegyüttestől délkeletre egy hasonló, "V" alakú sorra lettek figyelmesek, amely mintegy 2800 négyzetméteres területet fedett le, és a szakértők szerint minden bizonnyal vadászat során, a vadak csapdába ejtésére használhatták az őslakosok.

A kutatócsapat búvárjai a helyszínen 11 darab pattintott kőeszközt találtak, ami állításuk szerint további bizonyítékot jelent a vadászati tevékenységre. A régészek úgy vélik, a fellelt kődarabkák egyéb kőeszközök élesítésére, illetve javítására szolgálhattak.

Egy számítógépes szimuláció segítségével a szakértők végigkövethették, mely útvonalat használtak a rénszarvasok a tavaszi, illetve őszi vonulásuk során, és két "csomópontot" találtak, amelyet mindkét irányba történő vándorlásuk során érintettek. Ezek közül az egyiknél fedezték fel a vadcsapdát. "Mindez azt mutatja, hogy az amerikai őslakosok igen tájékozottak voltak a leendő táplálék felbukkanását illetően" - mondta John O'Shea, a Michigani Egyetem régésze a LiveSciencenek.

Az ősz a leginkább kívánatos időszak a vadállatok elejtésére, ugyanis ebben az évszakban a legjobban tápláltak a rénszarvasok, a szőrük pedig ekkor van a legkiválóbb állapotban. Ennek ellenére a különböző kősávok, valamint a "V" alakú sor irányai azt mutatják, nem csupán ősszel, amikor az állatok délkeletre tartottak, hanem tavasszal is - amikor pedig északnyugatra vonultak - leterítették áldozataikat. Ezek szerkezete arról árulkodik, hogy a vadászok különböző stratégiákat használtak a két szezonban: tavasszal több csoport együtt dolgozott, míg ősszel ezek a csoportok önállóan tevékenykedtek.

Hasonló vadászati módszerekkel már találkoztak a kutatók a kontinens északi vidékein, azonban kevés maradt fenn a felszínen, köszönhetően a telepesek hódításainak, valamint az útépítéseknek, magyarázta O'Shea. A Huron-tó nyugodt, víz alatti környezete miatt kitűnő állapotban maradtak meg ezek a "vadfogók". A kutatók azt tervezik, hogy idén tavasszal feltérképezik ezeket a kőépítményeket, és megvizsgálják a már említett második "csomópontot" is, ugyanis nagy az esély, hogy ott is találnak hasonló elemeket.