Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Mandelára emlékezik a világ

2013. december 6. 09:33 MTI

Politikusok, sportemberek és neves művészek sokasága méltatta a csütörtök este, 95 éves korában elhunyt Nelson Mandelát, a faji megkülönböztetés elleni harc jelképévé vált Nobel-békedíjas dél-afrikai politikust, kiemelve az igazságosságért és egyenlőségért folytatott fáradhatatlan harcát, illetve példamutató emberségét és alázatosságát.

<

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár az "igazság pillérének" nevezte Nelson Mandelát, s úgy fogalmazott, hogy a csütörtökön az elhunyt dél-afrikai politikus az ihlet forrása volt az egész emberiség számára. "Tanulnunk kell a bölcsességéből, az eltökéltségéből és a jobb világ megteremtése iránti elkötelezettségéből" - hangoztatta az ENSZ-főtitkár New Yorkban. Ban Ki Mun szerint a világon nagyon sokakra hatással volt Nelson Mandela küzdelme az emberi méltóságért, az egyenlőségért és a szabadságért. Mandela apartheid-ellenes harcára utalva Ban Ki Mun úgy fogalmazott, hogy az elhunyt politikus "erkölcsi ereje döntő volt a rendszer lebontásában".

Az Egyesült Államok első fekete bőrű elnöke, Barack Obama szerint Nelson Mandela élete példaként fog szolgálni számtalan politikusi generációinak és egyszerű embernek, akik számára fontos a demokrácia és a szabadság eszményképe. "Egyike vagyok az emberek megszámlálhatatlan millióinak, akik ihletet merítettek Nelson Mandela életéből. Mint sokan szerte a világban, én sem tudom elképzelni saját életemet a Nelson Mandela által mutatott példa nélkül" - fogalmazott Barack Obama, és elrendelte, hogy a kormányintézmények hétfőig félárbocra eresszék a nemzeti lobogókat.

Nelson Mandela halálával a Dél-afrikai köztársaság elveszítette "atyját", a világ pedig egy hős nélkül maradt - fogalmazott péntekre virradóra kiadott közleményében Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke. "Lerovom tiszteletemet a jelenkor egyik legnagyobb embere előtt" - írta Schulz, aki szerint Nelson Mandela hagyatéka örökké élni fog. "Nelson Mandela egy harcos és egy vezető, illetve az ihlet forrása volt számos embernek szerte Afrikában, Európában és világon" - fogalmazott az EP elnöke, és részvétét nyilvánította az elhunyt Nobel-békedíjas politikus családtagjainak és barátainak.

A brit miniszterelnök szerint a csütörtökön elhunyt Nelson Mandela korunk kiemelkedő alakja volt, aki már életében legendává vált, halálával pedig a világ igaz hőse lett. David Cameron úgy fogalmazott közleményében, hogy a Nobel-békedíjas dél-afrikai politikus halálával "kihunyt egy erős fény a világban". A brit miniszterelnök szerint Nelson Mandela a jóindulat megtestesítője volt. Mint mondta: számára élete egyik legmegtisztelőbb pillanata volt az, amikor találkozhatott vele.

Számos európai, közel-keleti és távol-keleti ország vezetője hasonlóan nagy elismeréssel szólt Nelson Mandela érdemeiről, gyásztáviratot adott ki Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia elnök, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és még sokan mások. Merkel szerint az emberiség még hosszú éveken át ihletet fog meríteni Mandela példájából és politikai eszméiből, amelyek az erőszakról és bármifajta faji megkülönböztetésről való lemondásra szólítanak. Hollande szerint Mandela a dél-afrikai nemzet egységének volt a megtestesítője, emellett Afrika büszkesége is volt, aki halála után is erőt fog adni a szabadságharcosoknak.

Számos volt nyugati államférfi is méltatta Nelson Mandelát, így három korábbi amerikai elnök - Jimmy Carter, Bill Clinton és George W. Bush - is gyászközleményt tett közzé, a legnagyobb tisztelet hangján ismerve el az elhunyt politikus érdemeit.

Hasonlóképpen neves művészek, sportolók és sportemberek is részvéttáviratokba nyilvánították együttérzésüket a politikus halála miatt, köztük Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke és Pelé, minden idők egyik legsikeresebb labdarúgója is. Blatter emlékeztetett arra, hogy Mandela rajongott a futballért, megvalósult álma volt a dél-afrikai futball világbajnokság megrendezése. A 2010-es johannesburgi vb-döntőn az egész stadion üdvözölte az idős politikust - hívta fel a figyelmet Blatter. Bejelentette, hogy a FIFA-tagszervezetek félárbocra eresztik zászlóikat, és az elkövetkező meccsek előtt egyperces néma csönddel adóznak Mandela emlékének.

Megszólaltak olyan hírességek is, mint Bono, a ír U2 rockegyüttes frontembere, Aretha Franklin soulénekes, és a dél-afrikai születésű Charlize Theron is, aki a következőt írta a twitterre: "Nyugodj békében, Madiba...Hiányozni fogsz, de a világra tett hatásod örökké megmarad". Mandela törzsi neve Madiba volt, sokan, főként dél-afrikaiak, így említik megemlékező soraikban. Venezuelában háromnapos gyászt hirdetett Nicolás Maduro államfő az elhunyt dél-afrikai politikus emlékére.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Mandelára emlékezik a világ

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra