Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Elhunyt az apartheid legnagyobb ellenfele

2013. december 6. 07:30 MTI, Múlt-kor

Elhunyt Dél-Afrika egykori államfője, a hosszú ideje betegeskedő Nelson Mandela Nobel-békedíjas politikus, az ország első fekete bőrű elnöke. Az egész világon nagy tisztelet övezi, hazájában szinte szentként, a szabadság és a megbocsátás jelképeként tekintenek rá. Születésnapját az ENSZ 2009-ben nemzetközi Mandela-nappá nyilvánította.

<

"Aki bajba sodorja magát"

Rolihlahla ("aki bajba sodorja magát") Mandela az Umtatához közeli Mvezo faluban, a xhosza nép thembu törzsében, törzsfőnöki családban látta meg a napvilágot 1918. július 18-án. Nyugati típusú nevelésben részesült, az iskolában tanárnőjétől kapta a Nelson keresztnevet. Felsőfokú tanulmányait a kizárólag feketék számára fenntartott Fort Hare Egyetemen folytatta, itt kezdett politizálni, ami miatt eltanácsolták, s végül a johannesburgi Witwatersrand Egyetemen szerzett jogi diplomát.

1944-ben lépett be a feketék jogaiért küzdő Afrikai Nemzeti Kongresszusba (ANC), 1947-ben a szervezet ifjúsági szövetségének titkáraként szállt szembe a feketék és fehérek elkülönítését a végletekig vivő apartheid rendszerrel. 1952-ben lett az ANC transvaali regionális szervezetének az elnöke, egyben az ANC elnökhelyettese. 1952-ben Oliver Tambóval, az ANC egyik későbbi elnökével együtt nyitotta meg az első fekete ügyvédi irodát Johannesburgban, hogy ezzel is segíteni tudjon az apartheidtörvények által sújtott fekete sorstársainak.

1956 decemberében - az ANC más vezetőivel együtt - letartóztatták, hazaárulás vádjával perbe fogták - mondván hogy az országban kommunista felkelést akartak szítani -, de négy évig húzódó per után felmentették társaival együtt. Kiszabadulva már nem látott esélyt a törvényes keretek közötti küzdelemre, úgy látta, hogy harcolni kell a fokozódó elnyomás ellen, ezért illegalitásba vonult, és a Nemzet Lándzsája (Umkhonto we Sizwe) néven létrehozta az ANC földalatti katonai szervezetét, amelynek ő lett a parancsnoka. 1962-ben ismét letartóztatták, majd más aktivistákkal együtt, szabotázs- és terrorcselekményben való részvétel vádjával bíróság elé állították. 1964-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték és a Fokváros melletti hírhedt Robben-börtönszigeten tartották fogva.

A börtönből félévente egyszer írhatott levelet és fogadhatott látogatókat. Apró kőcellában lakott, mindennap követ tört, ő mégis visszautasította a politikai megadás fejében többször felkínált amnesztiát. Az apartheidet szankciókkal sújtó nemzetközi közösség nem feledkezett el róla, s a szabadon bocsátását követelő törekvések hatására 1986-ban - még fogolyként - titkos tárgyalásokat kezdett vele a dél-afrikai kormány.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Elhunyt az apartheid legnagyobb ellenfele

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra