Erdély elvész a román nemzeti ünnepen
2013. december 1. 15:34 Csernus Szilveszter
A jugoszlávok ál(la)ma
Az első világháború végén hirtelen elérhető közelségbe kerülő minden délszlávot tömörítő államhoz jelentős, addig a Magyar Királysághoz tartozó területek „kellettek”. Az autonóm Horvát-Szlavónország 1918. október 29-i kiválását a 800 éves államközösségből rögtön elismerte a magyar kormányzat, de a fő kérdés az volt, hogy a Délvidék szerbjei mikor lépnek a cselekvés útjára, ami adott esetben Magyarország területi épségét is veszélybe sodorhatja.
Bánság, Bácska és Dél-Baranya a korabeli Európának nemzetiségileg legtarkább vidéke volt, és az ma is. Tiszta etnikai területeket elkülöníteni szinte a lehetetlennel volt határos. A magyar, a német és a szerb nemzeti tanácsok eleinte itt is együttműködtek, sőt a rendfenntartásból szerb hadifoglyok és német katonák is kivették a részüket.
A szerb hadsereg 1918. november 7-19 között vonult be a később Vajdaságnak nevezett területre. A közigazgatás leváltását és a „rendcsinálást” azonnal megkezdték, és elzárták a közlekedést Magyarország felé. A Károlyi-kormány tiltakozó táviratát – ugyanis ezek már ellentétben álltak a belgrádi egyezménnyel – Franchet d’Esperey tábornok válasz nélkül hagyta.
Az 1918. november 25-én, Újvidéken összeülő „népszkuptsina” kimondta a terület elszakadását Magyarországtól és csatlakozását a Szerb Királysághoz. Azonban az egybegyűltek összetétele egyáltalán nem képezte le a Vajdaság etnikai viszonyait. A 757 fős Újvidéki Nagy Nemzetgyűlésnek 578 szerb, 84 bunyevácz, 62 szlovák, 21 ruszin, 6 német, 3 sokác, 2 horvát és mindössze egy magyar tagja volt. Így a nemzetgyűlés több mint 99%-a szláv, azon belül is 88%-a délszláv volt. Az 1910-es népszámlálás alapján pedig a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz kerülő magyarországi terület (Bácska, Bánság, Baranya egyes részei és a Muraköz) másfélmilliós lakosságának többsége (30%) magyar volt, és a nemzetgyűlés 76%-nyi szerbjével ellentétben a lakosságnak csak a 25,3%-a volt szerb. Jelentős volt még a német (20,1%) kisebbség is.
A szerbet kivéve tehát minden ott élő nép alul volt reprezentálva a népgyűlésen, ami így közel sem tekinthető az önrendelkezési elv betartásának. A megszállt területnek csak az északi és keleti határai voltak képlékenyek a békekonferenciáig. A nagyszerb eszme 1918. december 1-jén győzött: Belgrádban végre kikiáltották a minden délszlávot egy államban tömörítő, de szerb dominanciájú Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot. Ezzel a Vajdaság elszakadása két évtizedre befejezetté vált.
A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és műödtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
