Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Svéd ágyúval tüzelt Feketeszakáll

2013. november 5. 16:47 MTI

Svéd gyártmányú ágyúkat találtak a hírhedt karibi kalóz, a brit Feketeszakáll évszázadokkal ezelőtt elsüllyedt zászlóshajójának roncsai között. Az Anna királyné bosszúja (Queen Anne's Revenge) névre keresztelt árbocoson az elmúlt héten talált ágyúcsöveket vélhetően egy Stockholm melletti városka kovácsműhelyében gyárthatták 1713-ban.

<

Thomas Roth, a Stockholmi Hadtörténeti Múzeum igazgatója szerint a Feketeszakáll 17-18. századi kalandozásainak idején az ágyúlövegek a több mint kétezer éves múltra visszatekintő svéd vasipar egyik kelendő portékájának számítottak. Becslése szerint akkoriban évente körülbelül 1500-2000, az ágyúcsövekhez hasonló, exportra szánt tűzfegyver került ki a kovácsok kezei közül.

Bár a lövegek legnagyobb felvásárlói akkortájt a hollandok és a franciák voltak, a britek is gyakran vették - magyarázta Roth. Az igazgató hozzátette, a frissen felszínre hozott ágyúcsöveket a messze földön rettegett kalózkapitány akár maga is megvásárolhatta, de az is lehet, hogy egy portya alkalmával sikerült rájuk szert tennie.

Feketeszakáll, alias Edward Teach (1680-1718) nevét az egész karibi térségben és az Atlanti-óceán nyugati részén is félték a 18. század elején. Az 1718-ban az Atlanti-óceánon, Észak-Karolina partjainál elsüllyedt zászlóshajó roncsait 1996-ban fedezték fel, az árbocos kincseinek kimentésén azóta is dolgoznak. A hullámsírban korábban találtak például csaknem egytonnás ágyút, a kalózflotta vitorlásai által használt hajóhorgonyt és kisebb tárgyakat is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Svéd ágyúval tüzelt Feketeszakáll

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra