Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Halhatatlanná tennék a sobibóri hősöket

2013. október 15. 12:25 MTI

Oroszországban és Lengyelországban megemlékeztek hétfőn a sobibóri egykori náci haláltáborban kirobbant felkelés 70. évfordulójáról.

<

Moszkvában egy zsinagógában tartották a ceremóniát sok külföldi diplomata részvételével. "Ez példa nélküli hőstett a világháború történetében" - mondta Mihail Fedotov, az orosz államfő mellett működő emberi jogi tanács elnöke. Az évfordulót megelőzően Vlagyimir Putyin orosz államfő azzal bízta meg az orosz védelmi minisztert, hogy dolgozzon ki egy tervet arra, miképpen lehetne "halhatatlanná tenni a hősöket, akik (1943. október 14-én) fellázadtak a sobibóri megsemmisítő táborban".

Putyin azután döntött így, hogy a Fedotov vezette tanács odaítélte a felkelést szervező, zsidó származású orosz fogolynak, Alekszandr Pecserszkijnek az "Oroszország Hősei" elnevezésű, az orosz állam által adományozható legmagasabb kitüntetést. Pecserszkij a Vörös Hadsereg főhadnagya volt, zsidó származása miatt azonban a szovjet időszakban a hivatalos szervek évtizedeken át titkolni próbálták a történteket. A háború utáni antiszemita kampányban Oroszországban Pecserszkijt üldözték, és csak Sztálin 1953-as halála után kaphatott először munkát egy gyárban.

Az AFP francia hírügynökség megjegyezte: a mostani moszkvai megemlékezés beleillik a Kremlnek abba a törekvésébe, hogy erősítse a hazafias érzelmeket Oroszországban. Az orosz köztelevízióban két dokumentumfilmet is bemutatnak a sobibóri lázadásról. Lengyelország keleti részében, a Lublin közelében fekvő Sobibórban több száz ember - köztük három túlélő - tartott megemlékezést az évfordulóról. A ceremónián az Európa számos országából érkezett emberek mellett részt vett Sáj Piron izraeli oktatási és Martin van Rijn holland népjóléti, sport- és egészségügyi miniszter is.

Sobibór a megszállt Lengyelország területén egyike volt a hitleristák által létesített hat megsemmisítő tábornak. Gázkamráiban 1943 végéig mintegy 250 ezer lengyelországi, hollandiai, csehszlovákiai és egyéb megszállt európai országból deportált zsidót öltek meg. A tábor őrei közé tartozott John Demjanjuk, akit nemrég egy müncheni bíróság ötévi börtönre ítélt. Az akciót 1943. október 14-én hajtották végre. Az ukrán őrök azonban, a két életben maradt SS-tiszt irányításával pokoli tüzet zúdítottak a menekülőkre. Háromszáz fogolynak sikerült átvergődnie a tábort körülvevő aknamezőn, de többségüket néhány napon belül megtalálták és megölték a nácik, csakúgy mint azokat a táborlakókat, akik nem csatlakoztak a felkelőkhöz. Sobibórt hatvannégy fogoly élte túl.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Halhatatlanná tennék a sobibóri hősöket

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra