A nulladik zsidótörvény
2013. szeptember 29. 20:56 Csernus Szilveszter
Csonka-Magyarország nem nemzetállam
Ezzel együtt megdőlni látszik az a tézis, hogy a Trianon utáni Magyarország nemzetállam volt. Míg a történelmi Magyarország lakosainak 45,5%-a nem magyar anyanyelvű volt, a nyolcmilliósra apadt országban a német, tót, horvát, szerb és rutén kisebbségek együtt a 15%-os arányt sem érték el. De azzal, hogy a magyar kormányzat a zsidókat 1920-ban „kivetette” a magyar népességből, az államalkotó nemzet így már csak 79,4%-os többségben maradt, ami már kevéssé számít etnikailag homogénnek. Ez a határon túl rekedt magyar zsidóknak sem volt jó példa.
A törvényalkotó második, hátsó szándéka a végrehajtásban érvényesült. Mert amíg a „klasszikus” nemzetiségek egyetemre járó ifjai jóval alulmúlták a lakossághoz viszonyított arányszámukat, addig az ország lakosságának 6%-át kitevő zsidók felülreprezentáltan voltak jelen a felsőoktatásban. A XX. század elején már 30% fölött volt az arányuk az egyetemistákon belül, ami a világháború végére 35%-ra emelkedett. A numerus clausus így csak a zsidókat, mint új nemzetiséget érintette hátrányosan, mert innentől a beiratkozóknak csak a 6%-a kerülhetett ki közülük.
A törvénycikk tehát látszólag pozitív diszkriminációt alkalmaz a nemzetiségekkel szemben, de a mögöttes szándéka a zsidó értelmiség lecsökkentése, a zsidó hallgatók lecserélése keresztény, magyar, nemzethű értelmiségre. A beterjesztő és végrehajtó Teleki-kormány a tanszabadságot ott sértette meg durván, hogy faji alapra helyezte az egyetemen tanulás jogát. A Nemzetgyűlésben már ekkor „faji önvédelem”-ről, „eljudaizálódott értelmiség”-ről beszéltek (az antiszemitizmus helyett), de a nyilvánosságnak ekkor még a numerus clausus szociálpolitikai okait hangoztatták.
A törvénycikk a fentieken túl egy további indoklást fűzött a numerus clausus szükségességéhez: csak annyi egyetemista lehet, „amennyinek alapos kiképzése biztosítható” – írja a jogszabály. A zárt szám bevezetésének ezen racionális oka érthető is, hiszen Magyarország ekkor rendkívül sok diplomás munkanélkülivel küszködött.
Az elcsatolt országrészekről menekülő százezrek többsége elüldözött, vagy állástalanná vált diplomás tanár, jogász, köztisztviselő stb. volt. Ráadásul az államterülettel a munkahelyek száma is csökkent. A jóvátételre kötelezett ország gazdasági helyzete sem engedte meg a menekültek azonnali munkába állítását, sokáig még a „vagonlakók” állandó lakhelyről sem tudott gondoskodni az állam. Ráadásul a háborúban katonai szolgálatot teljesítő egyetemisták egyszerre jelentek meg az egyetemeken, hogy folytassák félbeszakított tanulmányaikat. Mindez ésszerű magyarázat lehet a keretszám-szűkítésre, de a „népfaji” alapú diszkriminációra semmiképp sem.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
