Kommunista miniszterből vértanú
2013. szeptember 24. 08:03 Csernus Szilveszter
Ki legyen az áldozat?
A koreográfiának megfelelően már 1949 májusában folytak a letartóztatások és kínvallatások a nagy per előkészületeként. Rákosinak már csak azt kellett eldöntenie, hogy ki legyen a fővádlott, ki „kémkedett” Titónak és az imperialistáknak. Két volt belügyminiszter, nevezetesen Nagy Imre és Rajk László neve merült föl, de amíg előbbi moszkovita volt, Rajknak nem voltak moszkvai kapcsolatai, még oroszul sem volt hajlandó megtanulni – vele tehát nem kellett Moszkvában „elszámolni”.
Sokat segített a végső döntésben, hogy Rajk belügyminisztersége alatt (1946. március - 1948. augusztus) az elméletileg a felügyelete alá tartozó ÁVO-t igyekezett ellenőrzése alatt tartani, amit a szervezet vezetője, az önállóságra törekvő Péter Gábor sértődötten volt kénytelen tudomásul venni. Hiúságán ejtett csorbát Péter a vallatószobában köszörülhette ki, ahol volt főnöke rettenetes veréseket szenvedett el.
Rajk László és felesége
Egyesek szerint már a belügyminiszterségről való „megbuktatása” is a hatalomból való eltávolítás előzménye volt, de a koncepciós per ekkor még messze volt. Lehallgatását is csak 1949 januárjában kezdte meg az Államvédelmi Hatóság. Rajkot az sem mentette meg, hogy az úgynevezett „spanyolosok” közé tartozott, azaz a kommunista oldalon harcolt politikai biztosként az 1936-39-es spanyol polgárháborúban, mint például a trojka második tagja, Gerő Ernő, aki ottani tevékenységéért kapta a „barcelonai hóhér” gúnynevet.
Rajkot eleinte pszichikai eszközökkel próbálták megtörni, majd egy hét után a pert irányító Farkas Mihály megverette Rajkot, amibe az kis híján belehalt. A kihallgatást Prinz Gyula őrnagy vezette speciális csoport végezte, akik napokon keresztül brutálisan bántalmazták Rajkot, és nem hagyták aludni. De a kimerült és kikészített Rajk még ezután sem tört meg.
Június közepén úgy nézett ki, hogy vallomások híján megfeneklik a koncepciós per, mikor a párt kérésére megjöttek Moszkvából a szovjet tanácsadók a koncepciós perekben szakértő Mihail Belkin vezetésével. Innentől kezdve szovjet-magyar részvétellel folytak a kihallgatások. Belkin altábornagy pedig más módszert alkalmazott. Azonnal leállíttatta a kegyetlen veréseket, és emberibbé tette a körülményeket. A letartóztatottak jobb ellátást kaptak, tisztálkodhattak és sétálhattak a szabad levegőn.
Ennek ellenére ezután folyamatosan érkeztek a beismerő vallomások Rajktól és a többiektől. Azzal ugyanis, hogy megjelentek a szovjetek, a letartóztatottak biztosak lehettek abban, hogy nem egy egyszerű belső leszámolás áldozatai, hanem bíróság elé állításuk a nagy szovjet testvér akaratával történik, tehát a kommunizmus ügyét szolgálja. Akiknek még ez sem adott volna elég motivációt az áldozatszerep vállalására, azoknak megígérték, hogy a tárgyalás formális lesz, csak a közönségnek szól, nem esik bántódásuk. Ezt a hat fővádlottal már meg sem próbálták elhitetni, többségük már a júniusi kihallgatások alatt megértette, hogy miről is van szó, maga Rajk világosan meg is mondta, hogy tudja mi vár rá. Erre utalnak perében tett utolsó szavai is. Az addig hithű kommunistáknak, akik most a rendszer (szükséges) áldozataivá váltak, nem maradt más választásuk, mint beletörődni a biztos halálba.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
