Hogyan lett „áruló” Görgey?
2013. szeptember 12. 12:35 Csernus Szilveszter
Már Világos előtt
Az árulás fogalma Görgeyvel kapcsolatban már a világosi fegyverletétel előtt megjelent. Kossuth augusztus 12-i válaszában a nemzet nevében figyelmeztette Görgeyt, hogy két esetet fog árulásnak tartani: egyrészről, ha nem kísérelne meg mindent a nemzet megmentésére, illetve ha csak a hadsereg megmentéséről bocsátkozna alkudozásba.
Mint ismeretes, a Görgey vezette fősereg 25 ezer emberrel és 170 ágyúval augusztus 13-án megadta magát a Rüdiger tábornok vezette oroszoknak, ezzel is jelezvén, hogy a magyarokat nem Ausztria, hanem az orosz túlerő győzte le. Ez az osztrákok és Haynau szemében megszégyenítő gesztus volt. Emellett a bosszúszomjat az osztrák vezetőkkel szemben nélkülöző orosz tisztek többször mondták magyar „kollegáiknak”, hogy bízzanak az Atyuska jóindulatában, mert ő nem fogja bántani a foglyokat – így sarkallván őket az orosz sereg elleni fegyverletételre (ezzel persze katonai dicsőségüket is növelvén).
Eközben Kossuth – miután a Lugoson gyülekező maradék sereget látva megbizonyosodott a katonai helyzet reménytelenségéről, lenyírt szakállal Orsova felé menekült és szeretett hazájától végleg búcsút vevén, augusztus 17-én török földre lépett és megkezdte negyvenöt éven át tartó emigrációját.
Ötnapos út után érkezett meg a Duna-parti Vidinbe a politikusokat kísérő háromezer honvéd, és a magyar ügyért harcoló lengyel, német és olasz katonák kétezres tömege. Az emigránsok táborában az éhezés és az elkeseredés lett úrrá. A tífusz mellett „elkapták” a politikai emigrációkra általában jellemző betegséget is, a széthúzást és a bűnbakkeresést.
Az érkező hírek ellenben némi optimizmusra adtak okot. Az orosz-török ellentétek pattanásig feszültek és bár Zsibónál augusztus 25-én az utolsó nagyobb hadsereg is letette a fegyvert, Pétervárad, Komárom és Munkács várai még tartották magukat. Utóbbi csak 26-áig, de az osztrák seregek sehogyan sem bírtak a komáromi erődrendszerbe beásott 30 ezer honvéddal, akik Bécset is fenyegették. Kossuthot rendkívül feltüzelték a kedvező hírek és gyökeret vert benne az újrakezdés gondolata.
Az „Angliai és franciaországi magyar követekhez és diplomáciai ügynökségekhez” címet viselő levelet – amely megírásának helyéről, a bulgáriai Vidinről kapta közkeletű nevét – Kossuth egyaránt szánta a magyar és nyugati közvéleménynek és a nyugati nagyhatalmaknak. De az akkori – és mostani – magyar közvélekedés nem(csak) emiatt, hanem a Görgeyt erő vádak miatt titulált fontosságot az iratnak, amiről a levél nagyjából kétharmada szól.
Ami a vádat illeti, Kossuth in medias res, a szabadságharc kudarcáért egyedül Görgeyt teszi felelőssé, aki „a hazának gyáva hóhérjává lőn”. Indoklásában két súlyos hadvezetési-stratégiai hibát, és az „árulás” két momentumát vonultatja fel, melyek miatt „ a haza elveszett”. Kossuth először szánakozva értékeli Görgey hadi teljesítményét, aki győzni tudott, de a győzelmet kihasználni már nem (példának az ókori Hannibal esetét hozta, akit egyik seregparancsnoka, Maharbal illetett a híressé vált szavakkal). A győzedelmes tavaszi hadjárat végén a vert osztrák sereg nem tudta volna megvédeni Bécset, de Görgey ehelyett Budára koncentrálta erejét, amelynél Kossuth szavai szerint „dicsőbb ostromot nem mutat a história”, de végzetesnek bizonyult az ostrommal kiesett idő.
Kossuth megállapításainál érdemes figyelembe venni, hogy politikusként nem egyszer próbált beleszólni a hadvezetésbe, ahelyett, hogy azt rátermettebbekre hagyta volna. Már magában a vidini levélben is Észak-Itáliába betörő magyar hadjáratról, vagy a honvédsereg Erdélybe való hosszabb távú befészkeléséről vizionált; szerinte ezek lehettek a lehetséges alternatívák Buda ostroma és Világos helyett. De Kossuth nem vetett számot azzal, hogy az osztrák kézen lévő Buda rendkívül meghosszabbította az utánpótlási vonalakat, amire a lerongyolódott, kimerült honvédseregnek égető szüksége lett volna egy újabb hadjárathoz.
Görgey hibájának rója fel a kormányzó az orosszal való megegyezés ötletét is, holott a vég napjaiban a vezetés még a trónt is felajánlotta a cári dinasztiának. Görgey újabb – Kossuth szerinti – baklövésére 1849. nyári hadjáratakor került sor, amikor szerinte arra is lehetőségünk lett volna, hogy „az oroszt két tűz közé véve semmivé tesszük”. Ám ez már nem hadvezéri hiba, hanem árulás volt – írja a vidini vádirat. A végső tőrdöfést az augusztus 13-i fegyverletétel jelentette, ez az árulás fő motívuma a levél alapján, ugyanis Görgey itt nem pusztán 25 ezer embert fegyverzett le, hanem a maradék seregeknek demoralizáló példát nyújtott, ami végleg reménytelenné tette a harc kimenetelét.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
