Amikor Hollywood meghajolt Hitler előtt

2013. augusztus 2. 13:07

Ben Urwand újonnan megjelenő, The Collaboration: Hollywood's Pact with Hitler című könyvében rávilágított, hogy a nagy hollywoodi filmstúdiók – mint a Metro-Goldwyn-Mayer (MGM), a Paramount vagy a 20th Century Fox – hogyan próbáltak a Führer kedvére tenni, s miként igyekeztek beállítani a Harmadik Birodalmat az egyik legkívánatosabb európai országnak. Művében olyan szélsőséges esetre is kitér, hogy az MGM egyik németországi vezetője a német Propaganda Minisztérium szívélyes kívánságára a zsidó származású feleségétől is elvált, aki nem sokkal később egy koncentrációs táborban találta magát.

„Hollywood történetének rejtett zugait kerestem, amelyeket eddig titkoltak előttünk” – mondta az író. Habár a többi filmtörténész az ellenkezőjét állítja, Urwand szerint a stúdiófőnökök mindig is nagy örömmel működtek együtt a náci cenzorokkal egyes alkotások átalakításában vagy éppen teljes eltörlésében, hogy megfeleljenek a német filmipar igényeinek. 1932-től ugyanis a náci törvényeknek megfelelően a stúdióiknak meg kellett tagadniuk az engedélyt bármilyen külföldi vagy Németországban gyártott filmnek, ha azt a birodalomra nézve sértőnek találták.

A Metro-Goldwyn-Mayer az egyike volt a kollaboráló filmstúdióknak

A történész úgy véli, a filmesek gazdasági megfontolásból a háború kitörése után is támogatták a kooperációt, hiszen komolyan úgy gondolták, hogy Hitler megnyerheti a világháborút, s ez bebiztosíthatja vállalkozásuk jövőjét, így boldogan bólintottak rá a Führer igényeire.

Mikor Carl Laemmle, az Universal Pictures zsidó származású német-amerikai vezetője megtudta, hogy az All Quiet on the Western Front című film nem aratott osztatlan sikert a németek körében (Joseph Goebbels propagandaminiszter tanácsára az elégedetlenkedők kisebb bombák használatával és egereknek a mozitermekben való elengedésével adtak hangot nem tetszésüknek), nyomban átszerkesztette a forgatókönyvet, sőt maga utazott Németországba, hogy bemutassa a módosításokat, mielőtt a film a többi országban is megjelent volna. Az 1936-os, MGM által bemutatott It Can't Happen Here című alkotás pedig, amelyben a demokrácia győzedelmeskedik a fasizmus felett, értelemszerűen elbukott.

Adolf Hitlernek saját hollywoodi „követe” volt George Gyssling személyében, az 1930-as évek második felében pedig a nácik és az amerikai filmstúdiók közötti különös kapcsolat odáig fajult, hogy a Paramount egy saját német filmes tanácsadót fizetett (Paul Thiefes), aki nem mellesleg a Nemzetiszocialista Párt tagja volt. Továbbá 1938-ból egy olyan levél is előkerült, amelyben a 20th Century Fox munkatársa kikérte a Führer véleményét az egyik filmről, írását pedig a „Heil Hitler” köszönőformulával zárta.

Az együttműködés az 1940-es években is javában tartott, habár a filmesek ily módon teljes egészében kizárták magukat az angol és a francia piacról, igaz, ott kevesebb érdekeltségük is volt. Az MGM óa valuta kiviteli korlátozásokat megkerülve német kötvényeket is vásárolt, amivel a német fegyvergyárakat támogatták.

A Führer nem volt lenyűgözve Chaplin alakításáról

Hitler elmondása szerint kedvelte a Mutiny on the Bounty és a The Lives of a Bengal Lancer című filmeket, s a Mr Smith Goes to Washington sem volt ellenére, hiszen a mű a demokráciát gyengének és eredménytelennek mutatta be. Szerette a Laurel and Hardy-t, azonban nem rajongott Charlie Chaplin The Great Dictatorjáért, amelyben a saját karikírozott portréját vélte felfedezni.