Múlt-kor.hu


	Felújítják Gárdonyi Géza sírját Egerben

Felújítják Gárdonyi Géza sírját Egerben

2013. július 29. 15:58 MTI

Felújítják Gárdonyi Géza sírját Egerben, októberre végeznek a munkákkal, a sír jellegén nem változtatnak - hangzott el a részletekről tartott hétfői sajtótájékoztatón a Dobó István Vármúzeumban.

Sós István alpolgármester, az Egri Városszépítő Egyesület elnöke kiemelte: idén van Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója, ez a felújítás apropója. A munkákat azért szeretnék októberre befejezni, hogy méltó körülmények között emlékezhessenek Gárdonyi Géza halálának október 30-i évfordulójára.

A felújítást közösen szervezi a városszépítő egyesület és az Eger Vára Barátainak Köre Egyesület. Utóbbi titkára, Szalainé Király Júlia elmondta, hogy az ötlet az elmúlt évben fogalmazódott meg, a munkákban pedig számítanak az egriekre. Több helyi cég vállalkozott már többek között kőművesmunkára, betonozásra, fafaragásra, a növényzet újratelepítésére.

A tervek szerint kivágják a sír tövében álló elöregedett ecetfát, és helyére Agárdról, Gárdonyi szülőhelyéről hozott rózsaszín virágú gesztenyefát ültetnek. A sír oldalrézsűit gyeptéglával burkolják le, az alsó területen virágos részt alakítanak ki. A sírhoz vezető lépcsőt kicserélik, a sír körüli kerítés valamennyi elemét újra cserélik. A síron lévő keresztet kiemelik, ezután dől majd el, hogy megmenthető-e, vagy újat kell faragni. Gárdonyi Géza 1897-ben költözött Egerbe és ott hunyt el 1922. október 30-án. Az egri vár Bebek-bástyáján kialakított díszsírhelyen helyezték örök nyugalomra.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Felújítják Gárdonyi Géza sírját Egerben

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2021. nyár: Végzetes asszonyok

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra