Digózás a szocializmusban

2013. július 29. 13:19

B. Tiborné, R. Róza 30 éves korában azzal a kéréssel fordult az MSZMP V. Kerületi Bizottságához, illetőleg a KB Párt- és Tömegszervezeti Osztályához, hogy az Olasz Kommunista Párt tagjai sorából igazolják át az MSZMP-be. Róza Olaszországba ment férjhez, majd férje halála után visszatért Magyarországra.

Bár e történet első pillantásra rutinügynek számít a korszakban, mégis érdemes kicsit részletesebben is bemutatnunk. Az ügy hátterében ugyanis a szocialista időszak Magyarországának egy egyedi társadalmi jelensége húzódik meg: a digózás. Digóknak ebben az időben a jól öltözött olasz turistákat nevezték, digózásnak pedig azt a jelenséget, hogy a magyar lányok udvaroltattak maguknak az olasz fiúkkal, sőt szívesen kapcsolatba is bonyolódtak velük, akár egy külföldi házasságkötés reményében.

Az olasz fiatalemberek szimbolikusan jelenítették meg azt a világot, amelyre a magyar lányok ekkoriban vágyakozhattak: a külföldet, a jólétet, a fényt és csillogást. Egy olyan világban, amikor korlátozva volt az állampolgárok számára a külföldi utazás, különösen vonzó lehetett egy olasz vőlegény. Szomjas György 1970-es Nászutak című dokumentumfilmjében a kevésbé fényes valóság is megjelenik: kevés kapcsolatból lett házasság, és bizony gyakran kiderült, hogy az olasz vőlegény elmaradott olaszországi vidékről származott, ahol mondjuk villamoskalauzként kereste a kenyerét, szóval a külföldi élet sem volt fenékig tejfel.

A női migráció sajátosságait az 1970-es évek közepétől vizsgálják. A kutatók a bevándorlás egyik fontos motivációjának tartották a szerelmet (ún. házassági vándorlás). E megközelítés szerint a nő előbb aktívan cselekszik, amikor beleszeret egy idegen férfiba, de a szerelem hatására passzívvá válik, amikor addigi életét feladva, szinte gondolkodás nélkül követi választottját az ismeretlenbe.

Jelen esetben is ez történhetett: a fiatal nő Róza munkásnőként dolgozott Budapesten. 1968-ban ismerkedett meg R. Sergio olasz állampolgárral, aki levelezés után 1969-ben meg is hívta lakhelyére, a toszkánai Massa Marittimába, ahol a férfi a városházán dolgozott tisztviselőként. 1970 augusztusában összeházasodtak, az olasz álom azonban hamarosan véget ért. 1971-ben a férfi egy szívműtétet követően meghalt. Bár a dokumentumokból nem derül ki, feltételezhetjük, hogy a férj sokkal idősebb volt Rózánál.

Róza (mivel megtartotta magyar állampolgárságát is) 1973-ban belügyminisztériumi engedéllyel hazatért, és hamarosan férjhez ment B. Tibor Szabolcs-Szatmár megyei származású targoncavezetőhöz, és egy gyermekük is született. Elhelyezkedett a Dunántúli és Duna-Tisza-közi Dohányfermentáló Vállalatnál. Kérelmét azért adta be, hogy párttagságát folyamatosnak ismerjék el, ami meg is történt. Valószínűleg azért, hogy elérje célját, levelében különösen hangsúlyozta mind olasz férje, mind saját munkásmozgalmi múltját. Kérelméhez mellékelte eredeti olasz párttagsági könyvét is. A férj 17 évig volt az Olasz Kommunista Párt tagja, melybe Róza 1971 januárjában lépett be.

A cikk folytatása a Magyar Nemzeti Levéltár oldalán