Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Több százezer levéltári iratot oldottak fel a titkosítás alól

2013. június 28. 18:03 MTI

A Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára szerint kutatók és nem kutatók számára egyaránt fontos a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltár és Irattárban őrzött minősített iratok felülvizsgálata, amelynek eredményeként sok, eddig hozzá nem férhető iratanyag válik kutathatóvá.

<

Vargha Tamás a hadtörténelmi irattárban lévő minősített iratok felülvizsgálatának befejezése alkalmából rendezett pénteki budapesti ünnepségen kiemelte: szoros együttműködés volt a minisztérium és az irattár között a munka során. Az évekig tartó munka eredményeként 1,8 millió iratot rendeztek a levéltárosok, és csak a kísérő dokumentáció kitesz kilenc folyómétert - jegyezte meg.

Hozzátette: egyebek mellett az egykori szocialista országok gazdasági helyzetéről szóló korabeli meglátások, vélemények is találhatók az 1980-as években keletkezett iratok között. Úgy fogalmazott: a dokumentumok alapján érdekes látni, hogyan gondolkodtak a szocialista rendszerben arról a NATO-ról, amelynek Magyarország ma már a tagja, illetve a pártállami rendszer idején a NATO-ban hogyan gondolkodtak a szocialista Magyarországról.

Történészek, kutatók, levéltárosok számára nincs nagyobb szakmai öröm, mint az, hogy titkosítás alól feloldott iratanyagokat kutathatnak, így "feltárulhatnak a korábbi évtizedek múltjának olyan szeletei, amelyekről eddig esetleg nem is tudtunk". Simon György nyugállományú ezredes a 2007. október 1-jétől zajló, pénteken befejeződött iratrendezésről szóló beszámolójában megemlítette: munkájuk során figyelembe kellett venniük az államtitokról és szolgálati titokról szóló 1995-ös törvényt és a minősített adatok védelméről szóló 2009-es törvényt.

Mintegy 1 millió 800 ezer irattal dolgoztak, jegyzékbe 1 millió 299 ezer 379 iratot foglaltak, 21 061 irattári csomagot nyitottak ki és zártak be, volt, amelyiket többször is, megközelítőleg 2650 iratfolyóméternyi dokumentumot dolgoztak fel. Minden irat titkosításának meghatározták az érvényességi idejét, illetve törölték a titkosítását a jogszabályoknak megfelelően. Példaként hozott fel olyan esetet is, amelynek során szigorúan titkosból titkossá minősítették az iratot. Az eseményt Kovács Vilmos, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka nyitotta meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

	Több százezer levéltári iratot oldottak fel a titkosítás alól

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra