Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Híres állatok a történelemben

2013. június 10. 16:26

<

Fido, a hűség mintaképe

A második világháború idején számtalan házi kedvenc pusztulását okozták a katonai támadások. Az állatok gyakran kénytelenek voltak elszökni otthonról, s az utcán kóboroltak. A háború egyik leghíresebb kóbor kutyája Fido volt (jelentése: hűséges). 1941 novemberében a toszkán Borgo városában egy téglagyári munkás hazafelé tartott a buszmegállóból, amikor egy sérült kutyára lett figyelmes az útszéli árokban. Carlo Soriani megsajnálta, s hazavitte az állatot, majd meggyógyította. Felépülése után Fido minden áldott nap követte gazdáját a buszmegállóig, s figyelte, hogyan megy munkába, délután pedig szintén elé ment, amikor a busz hazahozta a téglagyárból.

Mindez két éven át zavartalanul zajlott, azonban 1943. december 30-án szövetséges bombatalálat érte a gyárat, amelyben többek között Soriani is életét vesztette. Bár Fido soha többé nem látta gazdáját, 14 éven át (azaz több mint ötezerszer) ment ki a megállóba, remélve, egyszer hazatér a férfi. A média hamar felfigyelt az ebre, aki a hűség mintaképévé vált. 1958. június 9-én lehelte ki végleg a lelkét, éppen akkor, amikor gazdáját várta a megállóban. Halálhírét több újságban is bejelentették.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Híres állatok a történelemben

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra