Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Lengyel foglyok ritka rajzai kerültek vissza Auschwitzba

2013. május 30. 16:12 MTI

Egykori lengyel foglyok ritkaságszámba menő illusztrált emlékirataival gyarapodott a lengyelországi Auschwitz-múzeum egy amerikai adomány jóvoltából.

<

A kilenc rajzot tartalmazó emlékiratokat a napokban adta át az emlékhelynek egy amerikai katona özvegye. Clifford Hensel hadnagy részt vett a mauthauseni koncentrációs tábor felszabadításában, és ott találkozott a foglyokkal, akiket Auschwitzból hurcoltak magukkal a Vörös Hadsereg elől menekülő nácik.
Az amerikai katona ajándékba, "hálából a lengyeleknek nyújtott segítségért" dedikálással kapta az emlékiratokat és a rajzokat a három lengyeltől, akikről a sorszámukon és a nevükön kívül semmit sem tudni.

A fekete tintával, illetve vízfestékkel készült komor rajzok egyebek közt gázkamrákat és egy akasztást ábrázolnak. Rejtély, hogyan jutottak a rabok papírhoz a lágerban, ahol a papír birtoklása az életébe kerülhetett a foglyoknak. Auschwitzban 1941 októberétől működött egy rajzműhely, ahol a művészi hajlamú rabok a nácik megrendelésére készítettek rajzokat, festményeket.

A megajándékozott amerikai katona életében sosem volt hajlandó beszélni arról, hogy mit élt át a lágerek felszabadításakor. A háborús emlékeket 2008-as halála után találta meg hagyatékában a kaliforniai özvegy, aki egy múzeumi közlemény szerint úgy gondolta, hogy az emlékhelyen van a legjobb helyük. Elzbieta Cajzer, az auschwitzi gyűjtemények vezetője "nagyon nagy értékűnek" nevezte a ritka adományt "mind történelmi, mind művészeti szempontból".

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Lengyel foglyok ritka rajzai kerültek vissza Auschwitzba

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra