Várkert Bazár. Valódi királyi ékszer a Duna-part és a Vár között, amely a felújítás után, 2014 márciusában régi fényében várja majd a látogatókat. Dr. Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere az elmúlt másfél évtizedben sokszor sürgette Ybl páratlan épületegyüttesének felújítását. A Várkert Bazár harmincévnyi Csipkerózsika-álom után most végre újjászületik. Történetéről, jelentőségéről Budavár polgármesterével beszélgettünk.

Várbazár, Várkert Bazár, Ybl Bazár – sok névvel illetik az épületegyüttest. Melyik a helyes megnevezés?

Várkert Bazár, hiszen a királyi kertek lezárásaként épült. Ezt ma nehéz elképzelni, mert a neoreneszánsz királyi kertek elpusztultak. Ráadásul az 1950-es években a palotába vezető összes feljárót megszüntették. Ekkor került összekötésre a déli Cortina-fal és a keleti zárófal. A találkozás helyén álló Ybl-pavilon lépcsőterét, a különböző teraszszinteket összekötő külső lépcsőket, és a Cortina-falra vezető lépcsőt is elbontották. A Gerő-féle újjáépítési koncepció a középkori, erődszerű várra koncentrált. Ideológiai alapon mindent elbontottak, ami a Habsburgokra emlékeztetett, illetve ami az 1700—1800-as években vagy az után épült. Mindezzel megszűnt a Várkert kapu szerepe is, pedig ez volt az épületegyüttes másik fontos feladata. Ma tulajdonképpen már önálló épületnek látszik a hozzá kapcsolódó bazársor. Azt is kevesen tudják, hogy a Várkert Bazár részeként délen két, északon egy épület a királyi testőrség és a személyzet számára készült, vagyis ezek is szerves részei az épületnek. Ybl Bazárként is emlegetik, utalva az építészre, aki „ezen, a művészetre nézve háládatos megbízatás által magát különösen megtisztelve” érezte. Épületéről már a tervezés és az építés időszakában is úgy gondolta a közvélemény, hogy Ybl Miklós főműve lesz. A neoreneszánsz stílusban megálmodott épületegyüttes valóban a hazai romantikus építészet egyik legszebb alkotása, amely 1883-as átadása óta mindig osztatlan sikert aratott szépségével, kiegyensúlyozott arányaival.

A Várkert Bazár története sokak számára nem ismert, generációk sora csak az Ifiparkra emlékszik. Mesélne a történetéről?

A budai Királyi Várpalota és a Duna-part építészeti kapcsolata Zsigmond király idejére nyúlik vissza. A legrégebbi metszeteken is látható az a nagy fogadó palota, amely a várkerthez kapcsolódott. A prágai Károly híd példája nyomán Duna-híd, valamint vízi-rondella és záró-lánc gondolatáról tudunk, amelyről Bertradon francia lovag útleírásában számolt be. A mai Várkert Bazár építésének gondolata a kiegyezést követően 1872-ben fogalmazódott meg, amikor döntöttek a Lánchíd környékének rendezéséről, és a királyi rezidencia sorsáról. A király 2,2 millió forintot engedélyezett a palota dunai kapujának, lényegében fogadóépületének megvalósítására. Ekkor bontották el a budai Duna-parton a földszintes, vidékies jellegű épületeket. Helyükre hosszan elnyúló horizontális építményt kellett tervezni, oly módon, hogy az ne zavarja a palotára való rálátást és a kilátást se. Még a földszintes lakóépületek létesítésének lehetőségét is elvetették, mert a kémények füstje zavarta volna a palota lakóit. Itt mutatkozott meg Ybl alkotói zsenije, aki ilyen kötöttségek mellett is képes volt markáns építészeti elképzelések megfogalmazására. Kétszer dolgoztatták át vele a tervet: az első túl drága volt, a második pedig nem nyerte el a döntéshozók tetszését. A harmadik, végleges variáció tartalmazta először azt a rámpát, amely a mai kompozíció egyik központi eleme. Kevesen tudják, hogy Ybl a tervezés közben fél évet tüdőlob miatt szanatóriumban töltött, ám itt is dolgozott egyik szerkesztője segítségével. Az 1882-ben elkészült Várkert Bazár és a királyi kert Erzsébet királyné kedvelt tartózkodási helye volt. Ha gőzhajón érkezett Budára, akkor a Várkert Bazár egyik, azóta róla elnevezett lépcsőjén sétált fel a déli Cortina lépcsőire, és innen a Várba. Évtizedekkel később Horthy Miklós is ugyanezt az útvonalat használta. Ő is a kerteken és a lépcsőn ment le a Duna-partra, majd az Erzsébet-kikötőből motorcsónakkal áthajózott a Parlamentbe.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2013. nyár számában olvasható.