Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A tinta mutatta meg Júdás evangéliumának eredetiségét

2013. április 10. 08:18

Teljesen bevett gyakorlat volt a 3. századi Egyiptomban a fekete és a barna színű tinta kevert használata a hivatalos dokumentumokon, ezért a 2006-ban bemutatott, Júdást "rehabilitáló" apokrif szöveg elkészítése a korszakra jellemző módon történt, így kizárt, hogy az középkori hamisítvány lenne - derült ki az evangéliumon végzett komplex vizsgálatból.

<

Júdás, az "ügynök"

Az Újszövetség négy evangélistája (Máté, Márk, Lukács, János) Júdást, a tizenkét apostol egyikét árulónak tartja, mert 30 ezüstöt kapott a főpapoktól, hogy a Jézus elfogására küldött felfegyverzett csapat előtt egy csókkal elárulja mesterét. A 2006-ban bemutatott, hatalmas szenzációt keltő apokrif kézirat, Júdás evangéliuma szerint Júdás mestere kérésére hajtotta végre az árulást. A papirusz szerint Jézus így szólt Júdáshoz: „Te áldozod majd fel azt, aki engem felölt magára.” Tehát voltaképpen Júdás segített Jézusnak az isteni akarat beteljesítésében.

Az ismeretlen szerzőtől származó Júdás-evangélium eredeti szövege görög volt, amelyet a kanonikus evangéliumok után, de még i.sz. 180 előtt hozhattak létre korai gnosztikus keresztény csoportok. A számos ókori szöveg alapján ismert Júdás evangéliumra a legkorábbi utalás i.sz. 180-ból, Irenaeusztól, Lyon püspökétől származik.

A 2006-ban bemutatott kézirat az eredeti görög szöveg kopt fordítása, és a vizsgálatok szerint i.sz. 220-340 között keletkezett. Az 1970-es években bukkantak rá az egyiptomi Al Minya közelében arra a kódexre, amely 1600 éve érintetlenül rejtette Júdás evangéliumát, valamint Jakab első apokalipszisét, Péter levelét Fülöphöz, valamint az Allogenész könyve című töredékes művet.

A tinta volt a kulcs

A kézirat eredetiségét a mikroszkópiával foglalkozó Joseph Barabe (McCrone Associates) és kollégái a tinta összetevőinek elemzésével próbálták bizonyítani vagy cáfolni. Az apokrif iraton felhasznált tinta egyes összetevői kezdetben gyanakvásra adtak otthont, mígnem a szakértők rá nem bukkantak egy egyiptomi szövegekről szóló 3. századi tanulmányra a párizsi Louvre-ban.

A National Geographic megbízásából végzett kutatással a Barabe vezette kutatócsapat arra próbált választ adni, hogy a Júdás-evangélium valóban a korai kereszténység idejére keltezhető vagy esetleg egy középkori hamisítvány. A mikroszkopikus és spektroszkópiás vizsgálatok eleinte inkább az utóbbit valószínűsítették – idézte fel a 2006 után megkezdett vizsgálat eredményét egy minapi előadásán a kutató.

Az evangéliumot ugyanis fekete és barna tinta keverékével írták. A fekete (lámpakorom) „egyszerűbb” eset, mivel ezt az ókortól (egészen az i.sz. 3. századig) használták az egyiptomi szövegeken. Az igazi rejtélyt a barna színű tinta (gubacstinta) jelentette, amely gazdag volt vasban, azonban hiányzott belőle a vasszulfát. A kézirat eredetiségét bizonyítja, hogy a tinta nem gyűlt fel az összehajtogatott papirusz réseiben és a hajtások mentén, mivel a szerző még akkor írt rá, mielőtt ez megtörtént volna; a tintát tehát sima felületre vitték fel és természetes úton kopott meg.

Barabe az eredetiséget bizonyítandó, az egyiptomiak által használt tintákról szóló tanulmányok nyomába eredt. Így bukkant rá a Louvre-ban egy, az egyiptomi házassági okiratokról és a földek tulajdonviszonyairól szóló tanulmányra; a szöveg szerint ezen szerződéseket lámpakorommal írták a 3. században, hagyományos egyiptomi stílusban, azonban hivatalosan ezeket gubacstintával, görög stílusban vették nyilvántartásba. Ráadásul az ebből az időből – tehát az evangélium keletkezésekor – származó fémtartalmú tinták rendre kevés vasszulfátot tartalmaztak (ahogyan azt az apokrif szövegnél is kimutatták), de az eredetiséget támasztja alá a szénizotópos kormeghatározás eredménye is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	A tinta mutatta meg Júdás evangéliumának eredetiségét

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra