A Rádió-elhárítás 1945 és 1962 között
2013. február 27. 13:15
A rádióelhárítás szervezeti kereteinek kialakítása
1951. augusztus 29-én Péter Gábor felállította a III/2. Osztályon belül a rádióelhárítással foglalkozó alosztályt,15 III/2-e jelzéssel. A parancs indoklásából kiderül, hogy az ÁVH eladdig nem ismerte a rádióelhárítást, vagy legalábbis az operatív osztályok nem sok jelentőséget tulajdonítottak neki. Az újonnan létrehozott alosztály minden gyanús rádióállomást figyelni volt köteles, azokat nyilvántartásba vette és róluk adatokat gyűjtött.
Hálózati ellenőrzés alá kellett vonnia azokat a rádiós szakembereket, akik múltjuk, kapcsolataik vagy társadalmi hovatartozásuk miatt a rendszer potenciális ellenségeinek számítottak, és más operatív osztály nem figyelte őket, ellenük nyomozás nem folyt. Ezeknek a személyeknek az anyagát a központi operatív nyilvántartó számára fel kellett dolgozniuk, adataikat továbbították a rendszerbe. Az alosztály támogatást nyújtott a többi operatív szerv részére abban, hogy hol voltak találhatók titkos adók, és azokon milyen üzeneteket továbbítottak. A többi operatív osztály minden olyan ügyben, amely rádiós vonatkozással is bírt, köteles volt támogatást kérni a rádióelhárítástól. Segítséget nyújtottak a házkutatások, kihallgatások alkalmával, szakértői véleményt adtak az ügy feldolgozása során.
Az alosztály elfogadottságának és fontosságának felismerését mutatja, hogy alig egy hónappal később, 1951. szeptember 21-én III/4. számmal jelölve osztállyá szervezték, vezetőjének Szepesi Imre államvédelmi századost nevezték ki. Amikor 1953-ban az államvédelmi szervezetet a Belügyminisztérium hatáskörébe vonták, a rádióelhárítás viszonylagos önállósága megszűnt. 1956 őszéig a Belügyminisztérium IX. (Operatív Technikai) Osztályának részeként funkcionált, azonban erről az időszakról kevés információval rendelkezünk. Egy 1954. októberi pillanatkép szerint az IX. Osztályon belül három alosztály is foglalkozott rádióelhárítással és -felderítéssel. A IX/5. alosztály a rádió- és telefonlefigyeléssel, a IX/6. alosztály az ellenséges és ügynöki rádióelhárítással, a IX/7. alosztály a diplomáciai rádiólefigyeléssel foglalkozott.
A rádiófelderítés hatékonyságát nemzetközi együttműködéssel igyekeztek fokozni. 1951 és 1954 között Csehszlovákiával, Lengyelországgal és Bulgáriával kötöttek megállapodást, amely nemcsak műszaki segítségnyújtást feltételezett, de meghatározta a mérési irányokat is a kooperáló országok között. A terület igazi felfutása 1955-re tehető, amikor a Varsói Szerződés életre hívása keretében a szocialista országok létrehozták közös rádióelhárító szervezetüket, varsói központtal. A Magyar Népköztársaság két delegálttal képviseltette magát az államközi szervezetben.
Az együttműködést a Varsói Koordinációs Központ irányította. Feladata volt a keleti blokk országaiban összehangolni a rövidhullámú hangtartományban a rádiófelderítést és az iránymérést, az ellenséges hírszerző szervek ügynöki rádióforgalmának álcázási módszereit feltárni, és tanulmányozni ezeknek az összeköttetéseknek jellemzőit, valamint a szükséges műszaki-technikai berendezések fejlesztését irányítani. A Koordinációs Központ alá tartoztak szakmai szempontból a szocialista országok rádióelhárító szolgálatai (RESZ), amelyek szorosan együttműködve végezték az operatív szempontból fontos rádióadások felderítését, bemérését. A Központ javaslatot tett az egyes rádióelhárító szolgálatoknak az általuk ellenőrizendő sávtartományra, amelyek figyelése az adott földrajzi adottságok mellett teljesíthető volt.
Ezek a frekvenciatartományok többszörös fedésben kerültek kiosztásra, vagyis több ország felderítő szerve is ellenőrizte azokat, ezáltal igyekeztek fokozni az elhárítás biztonságát. Az együttműködésben részt vevő rádióelhárító szolgálatok folyamatos összeköttetésben álltak egymással, bármelyik észlelt egy ügynöki adást, azonnal értesítette a többi RESZ-t. Nemcsak a feladatokat egységesítették, de a munkafolyamatok és a módszerek is központilag lettek meghatározva, ezáltal növelték a hatékonyságot. A RESZ folyamatosan, a nap 24 órájában megszakítás nélkül működött, a felderítő távírászok váltott műszakban teljesítettek szolgálatot. Azért, hogy a nemzetközi elvárásoknak eleget tudjon tenni a magyar Belügyminisztérium, 1955. október 18-án a IX. (Operatív Technika) Főosztály létszámát megemelték. A Rádióelhárító Alosztály 130 fővel gyarapodott, amivel számításaik szerint 80 százalékban tudtak eleget tenni a kötelezettségüknek.
A magyar Belügyminisztérium az együttműködés részeként nagyszabású beruházásba kezdett 1956 szeptemberében. Ócsán a rádióelhárító szolgálat új vevőközpontját kezdték el építeni, amely húszmillió forintjába került a magyar államnak. Szeptember 19-én Piros László belügyminiszter egy bizottságot állított fel, amelynek feladta volt az összeg tervszerű felhasználását és az építkezést ellenőrizni. A bizottság elnöke Bartos Antal miniszterhelyettes volt, tagjai: Berecz Béla, az Anyagi és Technikai Főosztály vezetője, Tárnoki János, a IX. Főosztály (Operatív Technika) vezetője, Markó Imre, a XV. Osztály (Hírközpont) vezetője, Pál Antal, a Terv és Pénzügyi Főosztály vezetője, Kenyeres Mihály és Molnár László, a IX. Főosztály beosztottjai. Az építkezés a forradalom kitörésekor félbeszakadt, a késlekedés miatt a vevőközpont csak 1959. november 7-én kezdhette meg működését.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
